28.500 forint, aminek a 10%-t levonják, na nem mintha hinnék abban, hogy 35 év múlva lesz állami nyugdíjam, de ez egy másik kérdés. Szóval, ami marad, az 25.650 forint. Ennyi jár akkor, ha az ember a sokat hangoztatott egyedülálló magyar példát követi, és 3 éves koráig otthon neveli gyermekét, fizetés nélküli szabadságot igénybe véve. Most abba nem is mennék bele, mert külön posztot ér, hogy egy "csakotthonvagyokAnya" egyszemélyben dajka, gyerekorvos, szakács, bejárónő, asszisztens, projektmenedzser, sofőr. Nyilván nem ez az egyetlen "szakma", ami totálisan lenézett, alulértékelt és alulfizetett. Persze nem akarom eltagadni a családi pótlék horribilisen magas összegét 2 gyermek esetén: 13.300 forint.

És most az alábbiakban a teljesség igénye nélkül, hogy ez mire elég.

1. egy heti zöldség-gyümölcs: ~10.000 forint

2. egy havi pelenka (nem a legdrágább, mielőtt valaki szóvá tenné, hogy luxuspelenkára költöm a pénzt): 8.000 forint

3. egy havi nedves törlőkendő: 480 forint

4. az ovis étkezése egy hónapra: ~ 6.000 forint (állami intézmény, nincs szerencsére semmilyen ételallergia)

5. az asztmás kisfiunk egyik gyógyszere egy hónapra: ~ 5.000 forint

6. egy heti bevásárlásunk (ami nem tartalmazza a zöldség-gyümölcs árát, mivel máshonnan rendelem): ~ 15.000 forint

Amint látható, már csak ez túllépi körülbelül 6.000 forinttal a keretet. És akkor nem beszéltünk arról, hogy nem egy hétből áll a hónap, tehát mág 3x15.000 forint elmegy élelmiszerre, a számlák fűtési időszakban vízzel, gázzal, árammal, internettel, szemétszállítási díjjal szintén kitesznek alaphangon 40.000 forintot. Nem számoltam bele, hogy néha ruhát is kell kapniuk, akármennyire is figyelünk arra, hogy szép állapotban őrizzük meg a ruhát, így a családban nagyon jó örökölt darabok is vannak. Nincs benne a tisztító-, és tisztálkodószerek ára, a nagyobb gyermekünk TSMT foglalkozásának heti 6.000 forintos ára, az évente esedékes koponyakontroll (2x30.000 forint), az esetleges utazások ára (BKV jeggyel, nem nyaralásra gondolok), eseti gyógyszerek ára, a vitaminok ára.

Azt gondolom, hogy semmilyen luxus dologra nem költünk. A minőségi élelmiszer ugyanis nem szabadna, hogy az legyen. Ahhoz, hogy egészségesek legyünk, muszáj normálisan táplálkozni, a vitaminraktárakat feltölteni (sajnos pusztán változatos táplálkozás ehhez nem elég). Az sem szabadna, hogy kiváltság legyen, hogy a gyermekek fejlődéséhez szükséges segítséget megvegyük. És bizony ezeknek borsos ára van. Mint ahogy a fűtésnek is, pedig 19,5-20 fok közti a lakás hőmérséklete, az asztma miatt ugyanis nem javasolt a túlzott meleg. 

És még így is szerencsésnek tartom magunkat, mert nincs hitelünk, ami súlyos összeg lenne. Nem kell sokféle fejlesztésre járni, sem számos gyógyszerre költeni. Nem kell azon sakkozni hónap végén, hogy együnk vagy fizessük be a számlát, esetleg járjon-e a gyerek még egy hónapig kicsit lyukas cipőben, hátha nem lesz eső. 

Hiába teszünk úgy, mintha fontosnak tartanánk, hogy az emberek gyereket vállaljanak, hiába találunk ki hangzatos programneveket és családbarát szlogeneket, a tények makacs dolgok. A mostani társadalmi elvárás az, hogy ha egy gyermek betölti második életévét, a szülei tegyenek úgy, mintha nem létezne, álljanak vissza a napi 8-10-12 órás munkába (a részmunkaidős munkalehetőségek száma csekély), sokszor órákat ingázva (sajnos az otthoni munkavégzés kultúrája sem tud meghonosodni mindenhol, ahol pedig lehetne). Hogy ez érzelmileg és fizikailag megterhelő a családnak? Így jártak. Kit érdekelnek a gyerekek jogai, hogy ne kelljen hajnalban kelteni őket, hogy mindenki időben beérjen a bölcsi-ovi-munkahely útvonalon? Kit érdekel, hogy egy nap nettó 10 perc értelmes idő jut egymásra? Kit érdekel, hogy Apa és Anya semmi mást nem csinál, mint utazik-dolgozik-próbál megfelelni az otthoni teendők és a gyereknevelés kihívásainak? Engem. Engem nagyon is érdekelne. Nem tudom, mikor jutunk el arra a szintre, hogy előrább valónak tartsuk saját testi és lelki egészségünket, a gyermekeink boldog fejlődését annál, hogy termeljünk még egy kis profitot. Vagy még azt se, csak üljünk bent monoton feladatokat végezve, sok-sok idegennel töltve életünk nagy részét.

Kíváncsi leszek, az új munkahely mennyire váltja be az ígéretét a rugalmasságból. Eddig jól állunk, a részmunkaidő megvan. Élesben majd tavasszal tapasztalom meg, hogy hogyan működik a hárman háromfelé járás (pontosabban négyen négyfelé, de a gyerekeket én hozom-viszem majd), és mennyire igényel nagy zsonglőrködést.