Amióta visszamentem dolgozni, és a mindenféle ügyek intézési lehetősége jelentősen beszűkült, komolyan azt érzem, mintha a világ nagy része nem dolgozna. Vagy teljesen kötetlenül. Vagy pont 16.30 és 8.00 között.

Akárhová szeretnék időpontot egyeztetni, mindenhol ufónak néznek, hogy miért nem jó neked a kedd 11 óra, vagy a csütörtök 15 óra. Mikor elmondom, hogy mert hivatali munkarendben 8tól 16.30ig dolgozom, akkor jönnek a délután 4 jó lesz? kérdések. Nem, nem lesz jó, a félöt az pont 30 perccel van 4 utén, és mivel sajnos még nem tanultam meg teleportálni, és valószínűsítem, hogy nyugdíjas koromig nem is fogok tudni megtanulni, így a munkaidő vége nem azt jelenti, hogy 1 perccel később már a város másik végén vagyok.

Munkakeresés mellett az ember azt tapasztalja, hogy a részmunkaidő mint olyan, valami elvont fogalom, rosszabb esetben szitokszó a munkáltatóknak, így tényleg teljes döbbenettel állok az előtt, hogy egy délután 5 órai időpontra az emberek úgy hördülnek fel, mintha azt mondaném, éjjel 11kor szeretnék egy kis bankügyintézést vagy fejlesztést a gyereknek.

Nemrég egy közösségi oldalon olvastam egy felháborodott pedagógusi reakciót, hogy a bunkó szülő már fél8kor ott akarja hagyni a gyereket. És 5re akar érte menni. Szerencsére többen is jelezték neki, hogy mert ezek a szörnyeteg szülők nem kapnak a munkáltatótól semmilyen munkaidőkedvezményt a nyári szünetben. Oldják meg, hogy 8ra beérjenek, és nem mehetnek el előbb, csak mert a nyári táborok 30-40.000 forint/fős ár mellett sem foglalják magukba a délutáni gyerekmegőrzést.

Több helyről hallottam a kérdést, hogy jaj, a gyerekeid mennek ügyeletbe? Mennek. És nem, nem azért mert unjuk őket, hanem mert 86 napnyi szabadságunk nincs. A családi összefogással sikerült 4.5 hetet megoldani, de tartalékolni kell az őszi és téli szünetekre, az ovis beszoktatásra is. 

Nekem még szerencsém is van, mert a munkáltatóm ebben rugalmas, nem probléma, ha 8.15re érek be. De ez sajnos nem általános jelenség.

Kéne egy időnyerő, megyek és kölcsön is kérem Hermionétól.