Több, mint 3 év telt el a nagyobbik fiunk koponyaműtétje óta. Többször is volt már rövid a haja, látta sokszor a heget, ami hajpéntként húzódik végig a fején, beszéltünk is már róla, minden kontroll előtt és után foglalkoztatja a téma. Viszont eddig még soha nem foglalkozott ezzel a halvány fehér vonallal. Nem zavarta, nem akarta elrejteni, igazából nem vett róla tudomást. Mi sem igyekeztünk sosem takargatni neki, nem gondoljuk cikinek vagy tabunak, azt szeretnénk, ha nem feszélyezné őt a téma, és el tudja fogadni, hogy ez már a teste része.

Nagyon nagy volt a hajuk, így karácsony előtt egy nappal a férjem beindítota a házi fodrászatot, de mivel a hajnyíró hangjától mindkét fiunk frászt kap, a borotvával állt neki a nyírásnak, aminek a leghosszabb állása is nagyon rövid hajat eredményez. Természetesen első dolguk volt megcsodálni az új frizurát a tükörben.

Ekkor hangzott el először a címbeli kérdés. Majd az ezt követő napokban nagyon sokszor nézte magát a tükörben, direkt oldalról, hogy jobban lássa a heget. Megkérdezte anyukámtól is, hogy mi az ott a fején. Gondolom a kérdésekkel tapogatja le, vajon mi mit is érzünk és gondolunk egy ilyen testi különcségről. Elmondtuk neki, hogy ott segített neki a professzor, hogy a kobakja minden irányban tudjon nőni. Megmutattam a saját császáros hegemet is, hogy bizony nekem is van ilyenem, csak egy kicsit máshol. Nem akarta takargatni, de azért érezhetően inkább zavarta a dolog, nem csak a kíváncsiság miatt tért vissza újra, meg újra a kérdéssel. 

Anyukám és nagymamám kérdezte még tavaly, mikor nyárra is rövid hajat vágtunk neki, hogy jaj, de hát nem fogják csúfolni? Nem gondolom, hogy azt az üzenetet kéne átadnunk a gyereknek, hogy takargassa a testét, mert van rajta egy "hiba". Azt vallom, hogy mi ültetjük el benne a szorongást és szégyent, ha így állunk hozzá, ha sapkát rakunk rá örökké, ha úgy fésültetjük a haját, hogy minden milimétert eltakarjon a hegből. Ellenben, ha az ő szintjén beszélünk vele a műtétről, annak a testi hatásáról, választ adunk a kezébe, ha a kortársai érdeklődnének. Nem fog zavarba jönni a kérdéseiktől, hanem meg tudja mondani, hogy mi történt vele. Ezzel pedig elveszik az élét a csúfolódásnak, mivel nem azt látják, hogy zavarba jön a kérdéstől, nem szégyelli magát miatta.

Biztos vagyok benne, hogy sokszor előkerül még majd ez a téma, és részletesebben is fogja őt érdekelni a műtét és az állapota is, de állunk elébe. A nyílt kommunikáció a legjobb.