Bár nem most tértem vissza a munka világába, hanem egy éve, de mostanra érett be a kisgyerekes nőként való munkavállalás minden kínja és keserű tapasztalata.

Kétségbeejtő, hogy a munkaerőpiacon nőként először azért nem vagy kelendő, mert biztos elmész szülni. Aztán persze várandósan még rosszabb, de itt a jogszabályi kötöttségek miatt mégse tudnak elküldeni. Aztán a szülési szabadságon rémálom téged alkalmazni, hiszen csak a pénzt viszed, na de igazán kitaszított munkába visszatérő kisgyerekes anyaként leszel. Hirtelen már senki sem a diplomádat, nyelvtudásodat és szakmai tapasztalatodat nézi, csak gyorsan ledarálja az önéletrajzod és motivációs leveled, és keres egy "problémamentes" jelentkezőt. 

Bíztam benne, hogy a covid időszak kényszerű otthoni munkavégzési rendje meghozza az áttörést, és elterjedtem lesz a rugalmas foglalkoztatás. Sajnos azt látom, bilibe lóg a kezem, mert az első adandó alkalommal visszarendeltek mindenkit az irodákba. Mit számít, hogy továbbra is sok a fertőzött, hogy a közoktatási intézményekben sokkal szigorúbban veszik, mikor lehet vinni a gyereket, akármilyen tünettel is kell otthon őrizni.

Még mindig reménykedem, hogy az elszálló közüzemi számlák újra reflektorfénybe helyezik az otthoni munkavégzést, ami óriási segítség lenne minden kisgyerekes munkavállalónak. Eddig sem értettem, miért nem ismerte fel a hazai munkaerőpiac, mekkora potenciál van a kisgyerekes nőkben, akik attól, hogy gyereket is nevelnek, még nem szűntek meg ügyvédek, orvosok, kutatók, tanárok, mérnökök, asszisztensek, HR szakemberek lenni. Pusztán a napi átlag 10 órás otthoni teendők mellé már nem fér bele a korábbi 10-12 órás napi munkarend, megspékelve az átlag 40 percnyi ingázással. Napi 4-6 órában vagy otthonról akár 8 órában igenis értékes és hasznos tagjai lennének továbbra is a munkahelyi kollektívának. Ehelyett a legtöbben szakmaváltásra kényszerülnek, mert korábbi területükön nincs nyitottság a rugalmas munkakörülmények megteremtésére. Mindez 2022-ben, az egyre digitalizálódó világban elszomorító.

Elgondolkodtam rajta, vajon mennyivel nőne a mozgásterem, ha az önéletrajzomban lecserélném az utónevem egy férfi névre. Vajon az előszűrés során töprengenének azon, hogy veszélyes-e nemzőképes korú férfit alkalmazni? Vagy azonnal kukáznák a jelentkezésem, amint meglátják, hogy kétgyerekes apa vagyok? Ekkor is vízionálnák, hogy soha nem dolgoznék, mert a beteg gyerekeket őrizném? Nem hinném. Pedig nálunk tényleg felesben működik a táppénz, hiszen mindketten dolgozó szülők vagyunk.

Nőként egy állásinterjún az ember nem csak a szakmai feladatokrakészül, de igyekszik felvértezni magát a magánéletét, termékenységét és gyerekvállalási terveit firtató kérdésekkel szemben is. Méltatlan, kínos helyzet, fel sem tehetnék őket, de nyilván az erre irányuló reklamációval csak magunk alatt vágnánk a fát.

Sakk matt. Marad a remény, hogy lassan talán lecserélődnek azok a vezetők, akik nem képesek a megújulásra és a flexibilitást szitokszónak tartják.