Vagyis inkább hová álljanak azok, akik nem lelkendeznek a 19-ei nyitástól, de életkörülményeik miatt nem tehetnek mást, mint intézménybe engedni gyermekeiket és visszatérni az irodába?

Volt már pár alkalom, mikor megkaptam kérdésként a Te visszaengeded a gyerekeket az oviba??!! Körülbelül azzal az utózöngével, hogy te hozzájárulsz a világ elpusztulásához?? A válaszom erre röviden igen, hosszabban pedig a miért, mit tehetnék?

Nincs mindenki abban a kényelmes élethelyzetben, hogy megtehesse az évekig tartó bezárkózást. Nem mindenkinek IT szektorban 6-7 számjegyű nettó fizetést kapó, reggel 10es munkakezdésű a párja (vagy ő maga). Nincs mindenhol segítő nagyszülő, aki már nyugdíjas, vagy rendkívüli szüneten lévő pedagógus. Nincs mindenki cseden/gyeden/gyesen. Nincs mindenkinek annyi passzív jövedelme, hogy azt mondja, 2 évre kivonul a munkapiacról. Ezeket azért írom le, mert jellemzően a fenti paraméterekkel bíró ismerőseim azok, akik elefántcsonttornyukból nézve nem értik a sok "felelőtlent", akik a nyitásra nem úgy reagálnak,  ahogy ők.

Nem szeretem a petíciókat, amik egysíkúan annyit kérdeznek, egyetért-e ön a nyitással, vagy ugye ön sem viszi 19-étől iskolába a gyermekét? Az egyikben sem szerepel, hogy kisgyermeket nevelő szülők esetén a járványhelyzet miatti rendkívüli szünet időtartamával megegyező fizetett szabadságot biztosítsanak. Az meg már pláne nem szerepel a petíciókban, hogy ha valóban minden kisgyerekes szülő otthon maradna, akkor bizony nem lenne elég bolti eladó, patikus, árufeltöltő, futár, rendőr, orvos. Nem lenne online rendelés, tűzoltás, leugrok a pékségbe kenyérért. Sokkal összetettebb probléma ez annál, mint ami akármelyik oldali petícióban szerepel.

Hiányolom azt, hogy kompetens, döntésképes felnőtt emberként kezeljenek, nem pedig dróton rángatott bábuként, aki eszementen csinál mindent, amit előírnak. Inkább legyen szó arról, hogy aki megteheti és szeretné megtenni, az maradhasson otthon, amíg így látja biztonságosnak. Aki viszont azt mondja (szerintem jogosan), hogy teljes munkaidőben (részmunkaidőben sem) felelősséggel és odafigyelve nem lehet dolgozni kisgyerek mellett, az kérhesse a bölcsődei/óvodai/iskolai ellátást. Ugyanis nőnapi ajándékként megkapták a nők újfent azt az extra terhelést, amit hosszu távon nem lehet bírni. Rövid távon is nehezen. Az a mentális és fizikai teher, ami rajtuk van, valahogy nem része a petícióknak, nyitási terveknek. Mint ahogy gyermekeink mentális egészsége is valahogy kiöntésre került a fürdővízzel együtt. Nevelkedik egy generáció, akiknél fogalmunk nincs az elmúlt 1 év (és még ki tudja mennyi) hatásáról. És néha úgy látom, sokakat nem is érdekel. Mielőtt felcsendülne a háborúban is felnőttek gyerekek, meg lágerekben is, kérem, mindenki nézzen mélyen magába: ép lélekkel nőttek fel? Milyen terheket cipel az a generáció, és az ő leszármazottaik?

Belgának érzem magam. Hová álljak? Nem értek egyet a totális nyitással, de nem tehetem meg, hogy itthon legyünk még egy évig. És még mindig a szerencsések közé tartozom, mert van munkánk, nincsenek pénzügyi gondjaink, nem bántalmazó kapcsolatban szenvedünk, sem pedig 40 négyzetméteren vagyunk összezárva egy panel 10. emeletén. Nem írnék alá petíciót sem a nyitásról, sem a további teljes bezártságról. Várom az oltásom, mást nem tehetek. Azokat a kontaktokat csökkentettük, leépítettük, amik nem szükségesek. Jó lenne olyan megoldási javaslat, ahová a belgák is jó szívvel beállhatnak.