1.Reggelente émelygek, hányingerem van, zavarnak a szagok, a munkahelyen a kollégák szeme láttára kell szaladnom a mosdóra.

 Kapom a mosolyokat, hogy ó, biztos nemsokára jobb lesz, kacsintás, kacsintás.

Én meg magyarázom, hogy február óta minden nap, nem csak reggel vagyok rosszul, és neeem, nem kell gratulálni, egy gyógyszer mellékhatása.

Néhányaknál azt vélem látni, hogy nem hisz nekem, és várja, mikor lesz egyre nagyobb a hasam. A hasam a mellékhatás miatti rosszullétek mellett egyébként egészen nagyra tud nőni, és tovább erősíti a téves látszatot.

Furcsa dolog ez, hogy a gyógyszer, ami segít (vagy kéne segítenie kéne) hosszabb távon, hogy majd egyszer első trimeszteres rosszullétek miatt szaladjak a mosdóra, rövid távon a lehetőséget is elveszi, hogy ne mellékhatásos émelygésem legyen, viszont pont olyan tünetekkel jár a szedése, mintha…

2.Sétálunk az unokaöcsikkel, kiegészülve a nagymamámmal. A gyerekek futkároznak, bicajoznak, kacsákat figyelnek, hódok után kutatnak. Épp lelkesen mesélik, hogy a hódok megrágnak minden fát, mikor nagymamám megkérdezi, hogy na, nem kaptam már kedvet, hogy nekem is legyen ilyen két aranyos és eleven gyerekem…

De, kedvet már rég kaptam, csak valahogy a hormonháztartásom és az IR-em ettől nem állt helyre.

Vannak napok, mikor nem zavarnak a kérdések, célozgatások, de nincs mindig erőm elejétől végéig elmesélni, mi van velem, miért nincs még gyerekem. És néha olyan egy-egy ilyen kérdés, mintha egy fullánk szúrna belém. Fáj, csíp, kellemetlen, majd elmúlik. De jobb lenne, ha nem méhészkednének velem és hagynák, hogy meséljek, amikor van kedvem és van miről.