Mindegy, hová megy az ember dolgozni, a próbaidő jogintézményével találkozni fog. A közszférában 6 hónapos próbaidő jár, úgyhogy egészen hosszan lehet abban a bizonytalan állapotban dolgozni, hogy bármelyik nap indokolás nélkül búcsút vehetnek tőlünk.

Teljesen jogos, hogy legyen egy olyan bevezető időszak, mikor a munkavállaló és a munkáltató is mondhatja azt, hogy köszönöm, de nem fog menni az együttműködés.  Valamiért azonban nálunk ez is a visszaélés és fenyegetés eszköze lett, a remekül lehet zsarolni vele az új munkaerőt, ha az szabadságot akar kivenni, esetleg szót emelne a kifizetetlen túlórák miatt.

Az első munkahelyemen is tapasztaltam, hogy ha túlóra, vagy neccesebb munka elvállalása volt a téma, akkor finoman mindig hozzátették, hogy ugye még próbaidőn vagy, szóval nem igazán van választásod.

Nincs különbség az új helyen sem, betegek lettek a gyerekek, nem komoly, de nem vihetem őket oviba. Mivel korrekt ember vagyok, nem vártam meg a következő munkanapot, hogy kész tények elé állítsam a munkáltatóm, hogy akkor oldják meg nélkülem a hetet, hanem szóltam vasárnap, hogy 3 napig mindenképp itthon kell maradnom, kiíratom magam. Erre felajánlották azt a megoldást, hogy itthonról dolgozzak, és itt jött a jolly joker próbaidős fenyegetés: mert nem örülnek neki, ha valaki beteg lesz... Nem tudom, miért nem ölte még ki belőlem az elmúlt lassan 8 év, hogy eminens diákként oldjam meg a feladatot, és próbáljak mindenáron segíteni a munkáltatómnak. Teszem mindezt megtetézve azzal a téves elgondolással, hogy ha én korrekt vagyok és segítőkész, nyilván én is hasonló elbánást kapok majd. Aha, bilibe lógott a kezem.

Két nap is be kellett mennem a gyerekekkel, és mindkét esetben kiderült, hogy ezek piszlicsáré, mondvacsinált dolgok voltak, bőven ment volna nélkülem is tovább az élet. Ha nem így lenne, akkor elég komoly problémát jelez, hiszen ha az 1 hónapja beállt újonc nélkül megáll a tudomány, akkor elég alapos önvizsgálat javasolt a munkáltatónál.

Sikerült megkoronázni mindezt azzal, hogy a 21. században szerintük értekezletre online nem lehet csatlakozni, de kegyesen közölték telefonon, hogy bevihetem a gyerekeket. Mondtam, hogy pont nem érdekel ezügyben a véleményük, két kisgyereket nem fogok felügyelet nélkül hagyni. A slusszpoén ott várt az értekezleten, hogy ebédidő és alvásidő alatt maradjak elintézni egy hirtelen marhára sürgőssé váló feladatot, ami egy hétig bőven ráért, és nem is hozzám tartozik, de most aztán enélkül nem lehet tovább élni, és én is nélkülözhetetlen vagyok. Itt jött el a pont, hogy megmondjam, ezt így nem. Elvárom a korrektséget, elvárom, hogy ne nézzenek hülyének, ne próbáljanak kihasználni aljas és sunyi módon, pláne nem pitiéner zsarolási kísérlettel, a próbaidőre hivatkozva.

Írtam már a határok meghúzásáról, újabb fordulópont jött el, amikor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy mit műveltek. Nem is mentem el, írtam egy levelet. Kíváncsian várom a választ.

És türelmesen várom, hogy felnőjön oda agyilag minden munkáltató, hogy a jó munkaerőt meg kell becsülnie, és nem erőből és zsarolással kell megtartania, hanem értelmes támogatással.