A héten kaptam egy hívást, a háziorvosi rendelőből, teljesen felvillanyozott, hogy végre, utolsóként a családból sorra kerülök, és kaphatok oltást.

Az endokrin betegség miatt a szputnyik sajnos nálam nem jöhet szóba, az astra zenecát nem merném a vérrög-képződéses hírek miatt. Mindkét császár után kellett vérhígítót szúrnom, mert az orvosok úgy látták, van annyi rizikója egy esetleges trombózisnak, hogy szükséges. A családban volt példa trombózisra, így én nem merném beadatni. Emiatt számítottam rá, hogy tovább kell várnom a soromra, nincs ezzel gond. Március elején regisztráltam, nem vagyok türelmetlen. Egyedül amiatt örülnék, ha belátható időn belül oltanának, mert április óta újra dolgozom, és a maszkhasználat és kézfertőtlenítés, kázmosás mellett növelné a biztonségérzetemet. No meg persze a kicsi asztmája miatt is nyugodtabb lennék, hogy már mind be vagyunk oltva körülötte, így talán kisebb eséllyel fertőzhetünk.

Na de vissza a hívásra. Első örömöm hamar elmúlt, és viharos sebességgel váltott át elképedt haragba. Ugyanis azt a tanácsot kaptam, hogy adjam ki magam kismamának, mert úgyse fogja senki nézni, hogy tényleg szoptatok-e.

Biztos vagyok benne, hogy sokan azt mondták volna erre, hogy milyen igaz, hogy ez nekem nem jutott eszembe?! Azt sem kétlem, hogy lennének olyanok, akik azt mondják a védőnőjüknek, hogy szoptatnak, csak hogy megkaphassák soron kívül az oltást. Bár őszinte leszek, nem követem, hogy most épp a várandósok mellett mennyire élveznek elsőbbséget a szoptatós anyák. 

Én viszont nem is értettem a felvetést. Mondtam, hogy de hát már nem szoptatok, 27 hónap után, kb 2 hónapja abbahagytam, tud róla a védőnő is, de ha nem tudna, akkor sem hazudnék. Becsületes embernek tartom magam, és igen, lelkiismereti problémát okoz, hogy valaki azt javasolja, egy kicsit hazudjak, hogy jobb legyen nekem. Mondtam, hogy köszönöm, nem. Nem ér annyit egy kétes hamarabbi oltás. Ha a háziorvos a pajzsmirigy betegségemmel, szívbillentyű problémámmal és az asztmás gyerekemmel nem ítélte úgy, hogy esetleg az oltási sorban előrébb kerülhetek, akkor én biztosan nem fogom magam behazudni egy olyan elsőbbségi sorba, amelynek nem vagyok a tagja. Sosem tudtam pofátlan lenni, mindig kivártam a sort a boltban, a postán, életemben nem loptam, nem puskáztam dolgozatoknál. Ilyen vagyok, és már ilyen is maradok. 

Elszomorít, hogy az élet minden területén ezzel szembesülök, hogy ha kijön egy szabály, akkor mindenki rohan kiskaput vagy kibúvót keresni. Az én arcomra nem férne rá, hogy elveszem a helyet egy várandós elől vagy olyan embertől, aki jobban rászorul. Úgyhogy nemet mondtam, a vonal másik végén értetlenkedéssel fogadták, hiszen ők csak segíteni akartak. Köszönöm, de így ne.