Lassan 11 hónapja szoptatom a kicsit. Átvészeltünk egy kórházi befekvést, 6 mellgyulladást és 3 tejkövet. Nem volt egyszerű menet, nagyon büszke vagyok magunkra, hogy ilyen jól bírjuk mégis mindketten. Mert bizony az igény szerinti szoptatás elég kemény meló.

Ha csak az internetes fórumokra és cikkekre hagyatkozunk, na meg a reklámokra, akkor a szoptatás egy magától értetődő, csodálatos, rózsaszín ködbe és babaillatba burkolózó csoda. Aki erre nem képes, az vagy gonosz és egoista nőstény, vagy biztos béna, mert ennek mennie kell, punktum. Kevés szó esik arról, hogy mennyire fájdalmas az első időszak, amíg meg nem tanulja a helyes technikát a baba és anya is. Hogy kevés fájdalmasabb dolog van, mint a véres cafatokban lógó mellbimbót huszadjára is a gyerek szájába adni. A mellgyulladással járó 40 fokos láz, levertség és extra fájdalom már csak hab a tortán. Tényleg kellett vagy két hónap, mire megszűnt ez a fájdalom és kisebesedés, mikorra tényleg felhőtlenül tudtam élvezni az összebújást a kicsivel. Mert tényleg nagyon meghitt, mikor ott szuszog rajtad a kis csomag, békésen eszik, jó esetben el is alszik. Mondjuk amikor ezt éjjel, 40 percenként éled át, akkor már marha fárasztó.

A nagyfiunknál egy hétig küzdöttünk, de nem akart összejönni a szoptatás. Végül majdnem teljesen elapadt a tejem egy kellemes gyógyszerallergia mellékhatásaként, innentől jött a cumisüveg, a fejés és a tápszer. Ez az út sem könnyebb, csak nagyon más. Leginkább abban, hogy egy darabig azt éreztem, magyarázkodnom és metegetőznöm kell, amiért így alakult. Szinte szégyelltem a védőnői és orvosi kérdéseket, hogy szopik-e még a baba, anyatejes-e még 100%-ban. Pedig a nőgyógyászom szerint a nagy vérveszteség után csoda, hogy beindult a tejem. Aztán jött az allergia, nem éppen a háborítatlan felépülést segítő körülmények voltak ezek, amik kihatottak a szoptatásra is. A mai fejemmel már nem érdekelne, hogy ki mit gondol. Tudom, hogy megpróbáltuk, nem jött össze. Ennyi. Van ilyen, nem dől össze a világ, akármennyire is ezt az üzenetet sugallják a babás-mamás fórumok a témában.

Szerintem sokkal jobb lenne arra felkészíteni a leendő anyákat, hogy a szoptatás egyáltalán nem az a magától értetődő, zökkenőmentes csoda. Azt gondolom én is, hogy az anyatej a legjobb egy babának. Mindkét utat ismerve, egyszerűűbbnek is tartom a tápszerezésnél. De kellő bíztatás, kitartás és magas fájdalomküszöb kell ahhoz, hogy hosszú távon is működjön a dolog. Bevallom őszintén, a harmadik mellgyulladásnál komolyan elgondolkoztam az elválasztáson, mivel nem túl jó program havonta 40 fokos lázzal szenvedni. Aztán mégis kitartottam. De megértem azt, aki feladta volna.  A kedvencem erre a szakértői tanács: többet tessék pihenni. Aha, oké. Jaj, köszönöm, most hogy szól, most már pihenni fogok. Ja, nem, mivel az igény szerint szoptatott babám óránként kel. Napközben pedig a nagy is igényli a gondoskodást, tehát nem alhatok a kicsivel egy ritmusban. 

Úgyhogy le a kalappal mindenki előtt, aki kitartóan szoptat. Akiknek pedig nem sikerült, azok se csüggedjenek, nem lesznek kevesebbek ettől! Mondjuk arra bíztatnék mindenkit, hogy egy esetleges negatív tapasztalat ne vegye el a kedvüket, másodjára összejöhet a dolog.