Betegen az oviban

nemcsak a beteg gyereket járató szülőknek kéne nyílt levél, hanem a betegen dolgozó óvónőknek is

A közösségi média felületein sok helyről került elő egy nyílt levél a szülőkhöz, melyben egy óvónő írja le, hogy mennyire nem fair a többi gyerekkel és dolgozóval szemben, ha valaki betegen járatja a gyerekét, aki remekül végig tudja fertőzni a teljes csoportot. Maximálisan egyetértek a levélben foglaltakkal. 3 hete így hozta haza az óvodás 6 hét egészséges időszak és lelkes ovizás után a takonykórt. 2 hétig voltunk itthon, az asztmás 15 hónapos sajnos nem úszta meg a fulladást. De legalább most nem végződött kórházzal a dolog. A fertőzés egyik indítója, vagy legalábbis lelkes terjesztője egy kisfiú, akinek két kisebb testvére és anyukája otthon vannak, neki azonban ugatós köhögéssel, térdig lógó takonnyal és némi hasmenéssel is járnia kellett oviba. Már a szülei szerint, mivel szerintük ezek a tünetek nem elegendőek ahhoz, hogy a gyereket otthon tartsák. 

Summa summarum, két hét után mindenki felgyógyult teljesen (a család többi tagján is áthaladt a kórság). Direkt itthon tartottam a nagyot még egy hétig a gyógyulása után, nehogy visszaessen, vagy fertőzzön. Nos, minden csoda három napig tart a mondás szerint, így voltunk mi is az oviba járással. Három napig tartott. Éjjelre láz, teljes orrdugulás, zöldes orrváladék és hasfájás jelentkezett, ami még most is tartja magát. Másnap reggel betelefonáltam, hogy lemondjam ezt a hetet és a következőt is. Délután bementem, hogy lemondjam az ebédet. Mikor mondtam a délutános óvónéninek, hogy mi a helyzet, azt a választ kaptam, hogy ja, igen, ő is épp ilyen felső légúti nyavaláyval küzd. Hurrá! Akkor megvan, kitől kaptuk el ezt a remek betegséget. Ha megért egy nyílt levelet a beteg gyerek szüleinek szóló intelem, akkor megérne ez is. Elhiszem, hogy emberhiány van, mert én is látom. Azt is elhiszem, hogy próbálnak nem minden kisebb náthával kiesni a munkából, hogy segítsék egymást, na meg nem mindegy, mennyi időra kapnak csak táppénzt. Tényleg megértem. De 3-6 éves korosztállyal dolgoznak, ahol 25 gyerekkel vannak összezárva, minden vírus ilyen helyzetről álmodik. Ha nem muszáj, akkor ne színesítsék a felhozatalt azzal, hogy influenza-szerű betegséggel kitartóan dolgoznak tovább. Inkább mondják azt, hogy aki teheti, tartsa otthon a gyerekét, mert a dolgozók is betegek. 

Remélem, hogy a második kört a kicsi megússza, és nem lesz egy hónapon belül két befulladása. Ahogy azt is remélem, hogy a nagynak nem csap át arcüreggyulladásba vagy középfülgyulladásba ez a makacs takonykór, mert tegnap éjjel fájlalta az arcát és a fülét. Úgyhogy szépen kérnék minden beteg óvodai dolgozót, illetve minden beteg gyerekes szülőt, hogy a többiek egészségét tiszteletben tartva, gyógyuljanak meg otthon!

Címkék: óvoda ovikezdés