Most éppen a munka világában. Annak kapcsán jött elő újfent ez a kérdés, hogy az új helyem kérte, hogy a szabadságom alatt segítsek pár munkával. Én elvállaltam, ami azt jelentette, hogy este és hétvégén is dolgoztam, tekintettel arra, hogy a két gyerkőc itthon van, aktív odafigyelést és játékot igényel, nem vonulhatok el órákra a laptoppal. Azért vállaltam be a dolgot, mert tudom, mennyire kell nekik a segítség, és mert nagyon rugalmasak és kedvesek voltak, hogy megvártak, míg tudok kezdeni, pedig már februártól szerettek volna valakit alkalmazni.

A férjem mondta viccesen, hogy na akkor ezért mennyit kérsz, hogy a szabadidődben segítesz? Ezen a vonalon agyaltam tovább, hogy nagyon észnél kell lennem. Új hely, új szabályok, új határok. Mikor 23 évesen elkezdtem dolgozni, nem volt családom, kevésbé dilemmáztam még azon, vajon normális-e 6.30-tól 21.45-ig bent lenni, kihagyni a reggelit, ebédet, több napon át, nem csak 1x-1x. Hogy vajon attól, hogy jól tudok dolgozni, egyértelműen be is kell vállalnom minden húzós feladatot, amit rám akarnak bízni? A lojalitás felülírhatja azt, hogy közben szeretnék ember maradni, aki akar pihenni, enni, a munkán túl élni, szórakozni? Akkor azt választottam, hogy igen. Ma már visszanézve egyértelműen hibásan láttam a dolgokat, ugyanúgy jó munkaerő és lojális lehetek, ha közben nem csinálom ki magam. Attól, hogy jól dolgozom, még meg kell tudnom húzni a határokat, mutatnom kell, hogy nem robot vagyok, hanem egy ember. 

Még két hét, és visszatérek a munka világába, úgyhogy előre igyekszem kialakítani a fejemben, hogy mire mondok majd nemet. Nem hagyom, hogy újra bekerüljek abba a darálóba, mint korábban, pusztán azért, mert azt a lovat ütik, amelyik jobban húz. Továbbra is természetes lesz, hogy a lehető legjobban csináljam a dolgom, ugyanakkor az is természetes kell, hogy legyen, hogy nem végzek munkát mások helyett, nem húzok magamra minden nehéz projektet, csak mert a főnök szépen kér, mert bennem bízik a legjobban/csak én tudom megcsinálni (ami nyilván nem igaz, vagy nem mindig). Nehéz játszmák ezek, valahol megértem a munkáltatókat is, akik örülnek, ha valakire sokat lehet bízni, ugyanakkor nekik is szem előtt kellene tartaniuk, hogy bizonyos tempót hpsszú távon nem lehet bírni, mert egyenes út vezet a kiégéshez.

Kizárt, hogy újra bevállaljam az éjszakázást, a folyamatos túlórákat. Most már kiváló motivációm lesz arra, hogy ne legyek munkalkoholista újra: a gyerekeim és a férjem. Tartalmas, minőségi és mennyiségi időt szeretnék velük is tölteni. Mert csak akkor leszek jó munkaerő, ha hagynak feltöltődni és pihenni. Nagyon bízom benne, hogy ebben partnerre lelek az új főnökeimben!