Nem tudom, mióta lett a közvélekedésben szitokszó a "gyeses anyuka", másik nevén "otthon lévő anyuka", de amióta a nagyobbik gyerkőc óvodás, nagyon erősen érzem az új státuszom súlyát. Bár hazánkban nem dívik hivatalosan a kasztrendszer, de az elmúlt időszak tapasztalata alapján mégis azt érzem, hogy ezzel a szereppel, hogy otthon nevelem a gyerekeinket, valahogy megbélyegződtem. Merthogy ugye otthon vagyok. De jó is az anyukáknak, akik csak úgy otthon vannak. Nyilván semmit nem csinálnak, csak párnákon hevernek, koktélt szürcsölnek és nevetnek a dolgozó nép tagjain. És ezt a reakciót éppen az óvoda felől kapom leginkább, ahol azért azt gondolnám, megértik, hogy milyen szocializációs szerepe van az intézménynek, illetve azt sem kell külön elmutogatnom nekik, mennyire nem egyszerű gyereket nevelni.

Ami kiverte a biztosítékot már télen is , az az óvoda diszkriminatív gyakorlata, ahogy teljesen más emberként kezelik a "gyeseseket" és a "dolgozókat". A gyesesek minden alkalommal megkapják, a faliújságon virító plakát és szóbeli lelki terror formájában is, hogy ugye nem akarjuk itt altatni a gyereket, sőt, ugye leginkább óvodába se akarjuk járatni, csak papíron. Mert akkor kevesebb munka van velük. Az persze nem érdekli őket, hogy a kisebb gyerek napirendjével totálisan ütközik a déli (igazából fél1-1 közti) elhozatal, ahogy az se zavarja őket, hogy ha a munkábaállásomig csak napi 3 órákat jár a nagyobb gyerek oviba, akkor úgy kezdi az iskolát, hogy vajmi kevés fogalma lesz arról, milyen is egész nap távol lenni otthonról. És én ezt egyáltalán nem tartom jónak. A törvény alapján 3 éves kortól kötelező az óvoda. Pont. Akit felvettek az adott intézménybe, annak joga van járni, bent aludni, térítés ellenében bent étkezni. És ehhez senkinek semmi köze. A szülők joga és felelőssége eldönteni, hogy ebéd előtt/után/alvás után hozzák-e a gyereket. Az az érvelés, miszerint nekik kényelmesebb lenne a kevesebb munka, nos igen, ez mindenkinél így van. Nem vitatom, hogy a legkényelmesebb az lenne, ha senki nem vinné be a gyerekét. De azt nem óvódának hívják. Elképzelem, amint megmondom a főnökömnek, hogy az akták felét ne adja ide, hanem oldja meg. Mert nekem ez kényelmesebb. Szerintem azonnal kezdhetném csomagolni a dolgaimat és intézni a kilépő papírjaimat. 

Az óvodák márciusi bezárása után jött 2,5 hónapnyi szünet. Mikor kiderült, hogy május végén ismét kinyitnak, egy szó információ sem érkezett, hogy kell-e valamilyen nyomtatványon vagy telefonon jelezni, ha szeretnénk vinni a gyereket. Sem az ebédrendelésről nem esett szó, sem arról, milyen rendszerben állnának fel a bezárás után. Mivel nem vagyok egy elveszett ember, akit ilyen gagyi trükkökkel le lehet rázni, felhívtam őket, hogy bediktáljam, melyik csoport tagja a gyerek és bizony menni fog. A vonal túlvégén olyan kedvességgel fogadták ezt, mintha azt jelentettem volna be, hogy délután érzéstelenítés nélkül húzom ki az összes fogát a hölgynek. Mondjuk így is olcsón megúsztam, mert volt olyan ismerős, aki megkapta a gyeses anyáknak szánt lelki terrort. Ami nem más, mint a maga tudja, de inkább ne hozza már, mert otthon van. És a legjobb lenne, ha senki nem hozná a gyereket. Ismét köszönjük, hogy átgondolták és figyelembe vették, hogy milyen hatással van egy 3-4 éves gyerekre az izoláció és a vírus miatti hercehurca. Egy másik ismerős gyereke azzal ment haza, hogy az egyik óvónő szerint neki nem is kéne járnia, hiszen az anyukája otthon van. És volt olyan is, akinek megtagadták, hogy vigye a gyerekét. 

Komolyan fel nem foghatom, hogy miért kell a "gyeses anyákat" inkompetensként kezelni, akik nyilván azért járatják intézménybe gyermekeiket, mert gonosz némberek, akik meg akarnak szabadulni a gyerekeiktől, így tehát a dömtési jogukat el kell vonni. Nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy a gyerek érdekeit és igényeit nagyon is jól látja a szülő, és ennek tudatában, ezeket mérlegelve dönt. Nincs joga senkinek beszólogatni, eleve kijelenteni, hogy nem vehet igénybe valamilyen szolgáltatást valaki, ami járna neki, mondván, otthon van. Soha senki nem kérdezte még meg az "otthon ülő" anyukákat, hogy vajon gondoznak-e idős rokont, járniuk kell-e kezelésre valamilyen betegség miatt, kell-e a kisebb testvért rendszeres terápiára hordani. Mint ahogy azt sem kérdezik, milyen hatással volt a bezártság a nagyra, hogy mennyire igényelné a társaságot. Arról speciel tudniuk kell, hogy egy ilyen korú gyereknél mennyire fontos a kiszámíthatóság és a napirend. Ezt rúgta fel a járvány, ebben a bizonytalan és kiszámíthatatlan helyzetben lavíroztak a családok. Mikor amellett döntöttünk, hogy visszük oviba a gyereket, bizony a fő ok az volt, hogy depressziós tüneteket produkált a bezártságtól. Hiányolta az ovit, a barátait, a játszóteret, mindent, ami a korábbi, normális világába beletartozott. Úgyhogy ezek tükrében én bizony elengedem a fülem mellett a gyeses anyukáknak címzett megbélyegző gondolatokat, és úgy döntök, ahogy az a gyerekeimnek és nekem a legjobb. Nem fogadom el, hogy a tápláléklánc alját jelenti, ha valaki a gyermekét neveli és a házimunka frontján áll helyt. Ugyanolyan gondolkodó, döntésre jogosult ember vagyok, mint a szüléseim előtt.