Nem, nem a háromszázadik Győrfi Pál videóért.

1. Hogy még gyeden vagyok

És nem kellett visszamennem dolgozni. Nem a munkával van bajom, hanem azzal, hogy a munkahelyemet cseppet sem érdekli a kialakult helyzet, és nem rendelte el az otthoni munkavégzést. Holott a feltételek adottak. Se ügyfélszolgálat, se szupertitkos iratok, sem helyhez kötött műszerek. Amire szükség van, az működő internet, számítógép/laptop/tablet és távoli elérés. Ezek mindegyike adott, korábban is volt már otthoni munkavégzés, de most, mikor égető szükség lenne az elrendelésére, teljesen érthetetlen módon nem rendelik el. Valószínűleg már üvöltöttem volna a főnökömmel, hogy hogy képzelik ezt, és miért nem viselkednek normálisan. Az is lehet, hogy kirúgtak volna már emiatt, esetleg én mondtam volna le, mert fontosabb a gyerekem (asztmás, nincs beállítva még a gyógyszere, egy sima náthától is napokra befullad, oxigénterápiára szorult rsv fertőzés miatt) egészsége, mint a konokul elennálló munkahelyem. De szerencsére ezekkel a dolgokkal nem kell megküzdenem. 

2. Hogy nincs iskolás gyerekem

Van egy 3 évesem, aki összesen 7,5 hetet járt oviba, januártól 6 hetet egybefüggően, aztán még 3 napot, majd további egy hetet, a kettő közt betegség miatt itthon volt. Nem nagy törés még az életében, sem az enyémben, hogy újra itthon van ő is. Nem zavar, hogy lemarad iskolai előkészítőről, nem fáj a fejem amiatt, vajon hogy lesz ebből ősszel iskolakezdés. Még sokkal bonyolultabb lenne a helyzet, ha iskolás lenne, és azt kéne menedzselnem, hogy az emailben/egyéb online fórumokon átküldött, eltúlzott mennyiségű feladatot oldassam meg vele, egy részét esetleg meg is tanítsam neki. Ugyanis vállalom, hogy nem tudnám megtanítani sem a kémiára, sem a fizikára, sőt, a harmadikos bioszra sem emlékszem. Pedagógus sem vagyok, azt nem tartom pedagógiának vagy tanításnak, hogy felolvasom egy tankönyv megjelölt oldalait. Nem látom azokat a nagyobb összefüggéseket, a rendszert, aminek egy részét itthon kéne oktatni. Tudva, hogy nyáron tetőzik a járvány, tehát várhatóan ősznél hamarabb nem ülnek vissza az iskolapadba a gyerekek, ez azt jelenti, hogy egy teljes félévet a szülőknek kéne megtanítaniuk. Én nem lennék rá képes. És nem azért, mert butának tartom magam, vagy direkt ellenállok az online oktatásnak. Hanem, mint ahogy már írtam, mert a pedagógia egy külön szakma, ami nem felcserélhető azzal, hogy a szülő otthon oldja meg valahogy. Arról már nem is szeretnék elmélkedni, mennyire nincsenek meg a feltételei egy normálisan működő online oktatásnak, ami nem azt jelenti, hogy a gyerek és valamelyik szülője napi 10 órában görnyed a monitor előtt. Aminek káros hatásairól igen sokat lehet olvasni. Boldogan kézműveskedek és tartok tornaórát minden nap a fiúknak, de ennyi éppen elég.

3. Hogy van segítségem

Aki jelen helyzetben a férjem, ugyanis a szüleimet szintén nem engedik otthonról dolgozni (ugyanaz a kedves munkáltató, mint az enyém), így tőlük inkább kellő távolságot tartunk. Így is segítenek sokat, mivel van, hogy bevásárolnak, figyelik a gyerekeket, ha bent kell valamit csinálnom a házban, a kicsik pedig kint vannak az udvaron. De a korábbi segítségnek csak egy része kivitelezhető így, elszeparálódva, hiába laknak a szomszédban. A férjem dolgozik, elég heti egyszer vagy kétszer bent lennie az irodában, a többi nap megteheti itthonról. Egyértelmű volt mindig, hogy a háztartásban és a gyereknevelésben is ugyanúgy részt vállal, nincsenek férfi-női szerepek nálunk. Ezzel a felállással sikerül továbbra is megoldanom a napi 1 óra tornát és énidőt, tudok kicsit szusszanni, meg tudjuk oldani az újonnan felmerülő problémákat.

+1 a kovászért, amit kaptam egy kedves ismerőstől, mert most rákaptam a kiflisütésre :) 

Tényleg hálás vagyok ezekért a dolgokért, mert elképesztően nehéz helyzetben lehet az, aki egyedül neveli a gyerekét, vagy aki egyedül neveli az iskolás gyerekét, sőt, még dolgoznia is kell 8 órában. Remélem, hogy a mostani helyzet jobban rávilágít arra a problémára, amit kapargatunk már pár évtizede. Az otthoni munkának és a gyereknevelésnek az elismerése talán majd most eljön. Mert ez bizony kőkemény meló, ami így, hogy zsonglőrködni kell mellette a 8 órás munkával, illetve a napi 4-6 órás pedagógiai helyettesítéssel is, egyszerűen irreálisan nagy terhet ró sokakra. Egy fenékkel két lovat sem lehet megülni, nem még hármat. Nem lehet valaki egyszerre háztartásbeli, dolgozó és pedagógus is. Fejet hajtok azok előtt, akik mégis ezt az utat kell, hogy járják, és küzdenek nap mint nap. Nekik is járna egy nagy taps.