Ebben a bejegyzésben az inzulinrezisztencia diagnózis utáni első, botladozó lépéseimet szeretném megosztani, és azt, hogy nekem milyen volt az átállás egy másik életmódra.

Szeptember közepén volt 1 éve, hogy megkaptam a diagnózist az endokrinológusomtól, a pajzsmirigy alulműködésem mellé becsatlakozott az inzulinrezisztencia is. Nem lepett meg annyira a diagnózis, mert azt tudtam, hogy valaminek lennie kell még lennie a háttérben a pajzsmirigy gond mellett, ami akadályozza, hogy heti 3 edzés és normális étkezés mellett elkezdjek fogyni. Normális étkezés alatt azt értem, hogy a nassolást tudatosan elhagytam már korábban, minimálisra csökkentettem a péksütemények és a fehér lisztes ételek számát, nem ittam cukros üdítőket, gyümölcsleveket sem. Szóval, meglepő nem volt a diagnózis, de az alapján, amit előzetesen olvastam az IR diétáról, nem okozott felhőtlen örömöt a tudat, hogy egy sokkal szorosabb keretrendszerben tudok majd mozogni, ahol nem csak azt kell néznem, mit eszek, hanem azt is, hogy mikor.

Az orvosom szerint enyhe inzulinrezisztenciára utaltak a leleteim, 160 grammos szénhidrát diétát javasolt és rendszeres edzést. Én kértem elérhetőséget tőle egy dietetikushoz, mert szerettem volna szakember segítségét kérni, hogy jól tudjam beállítani az étrendet és csak olyan ételeket egyek, amit tényleg lehet.

Emlékszem, egy pénteki nap estéjén kaptam meg az e-mailt a javasolt életmódváltásról, még nem volt időpontom a dietetikushoz, de elhatároztam, hogy ezt a váltást én csak drasztikusan tudom bevezetni, így szombat reggel azzal kezdtem, hogy kipakoltam minden tiltott dolgot, már amit az előző esti internetes keresések alapján annak minősítettem. Így kikerült a nem teljes kiőrlésű liszt, a zsemle, mazsolával turbózott zabpehely, nem cukormentes kakaó, rizs, tésztafélék is a szekrényből, és landolt a szüleimnél, akiknek nincs előírt étrendjük. Így nem kellett kidobnom semmit sem, viszont azonnal elkezdhettem beszerezni az új alapvető élelmiszereket.

A családom megértő volt és tiszteletben tartják azóta is, hogy én nem eszem már egy csomó olyan ételt, amit korábban megettem, és amit ők továbbra is szeretnek és főznek, mindig van olyan köret, amit én is tudok enni, nem kaptam eddig senkitől sértett megjegyzéseket azért, mert nem ettem valamilyen süteményből vagy tiltólistás ételből. Így azért szerintem egyszerűbb a dolgom, mintha kapnám az állandó lelki terrort, hogy Mancika néni csúnyán fog nézni, ha nem eszem 6 szeletet a cukormázas habcsóktortájából. Otthon sem kell kétfelé főznöm, mert a vőlegényem szereti a reform köreteket, a tk. lisztes kenyeret, ez szintén egyszerűsíti a dolgomat, mert nincs tele a hűtő meg a polcok kísértéssel.

Na de, vissza az első botladozó léptekhez.

Azzal nem volt gondom, hogy reggelivel kell kezdeni a napot, régebben sem hagytam ki ezt az étkezést. Az viszont már furcsa volt, hogy van egy tízórai a reggeli és az ebéd között, és az ebéd is 12 és 2 között kell, hogy legyen. Nekem régebben a hétvégi és a kirándulós menetrend az volt, hogy jól bereggeliztem, aztán legközelebb délután/este ettem. Na, ezt el lehetett felejteni, a napi 5 étkezés (vagy 6, ha valaki este bontva eszi a vacsorát) az muszáj az IR életmódnál, ugyanis a stabil, egyenletes vércukorszinthez az az ideális, ha az ember többször eszik, kevesebbet a nap folyamán. A szénhidrátok fajtáiról és arról, hogy mikor melyiket lehet enni, egy másik posztban írnék. Egyébként ezt a napi 5 evést első nap sikerült nem betartanom, mert reggeli után elmentem az anyukámmal ruhákat nézni és reggel 8 után legközelebb 3-kor ettem…de hát, végül is, minden kezdet nehéz…Azóta az esetek 99%-ban tartom az időpontokat.

Az adagolás is nehézkes volt az elején, pedig ez is fontos része a diétának, szigorúan meg van szabva, mikor, mennyit lehet enni. Még nem volt konyhai mérlegem az első 3 hétben, ezért szemre próbáltam saccolni, hogy miből mennyit egyek, és ha bizonytalan voltam, inkább kevesebbet ettem. A tízóraim egy kis natúr joghurt és egy alma volt például, fél adag barnarizs felét ettem meg a menzán, és mindig nagyon éhesnek éreztem magam. Valahogy a tízórai mellett is alig bírtam kivárni, hogy dél legyen és mehessek ebédelni. A délután egyszerűbb volt, meg az este is.

3 héttel a diagnózis utánra kaptam időpontot az orvosom által ajánlott dietetikushoz, vártam nagyon a konzultációt, mert volt egy csomó kérdésem, ugyanis, természetesen az IR diéta is olyan téma, amiről rengeteg cikk és szakember által írt jó tanács létezik, csak éppenséggel ezek közül több is egymásnak teljesen ellentmondó információkat tartalmaz. Én úgy voltam vele, hogyha szimpatikusnak és hitelesnek találom a dietetikust, akkor elfogadom a tanácsait és azokat követve alakítom ki az étrendemet, a vitás, nem egyértelmű kérdésekben az ő iránymutatásaira fogok hagyatkozni. A konzultáció előtt kellett készíteni egy 3-4 napon táplálkozási naplót, amiben volt hétköznapi étkezés, hétvégi, és nem egymást követő napokról szólt a bejegyzés. A konzultáció tanulságos volt, felkészült volt, van egy jól összeszedett „tananyag”, amit elmondott a követendő életmódról, ajánlott termékeket lelőhellyel is, én úgy éreztem, megérte elmenni oda. A naplóm alapján kiderült, hogy kelleni fog egy mérleg nagyon sürgősen és hogy alábecsültem az ételek nagy részénél az adagot, és ekkor tudtam meg azt is, hogy az IR diétában (életmódban) nem az a szempont, hogy minél kevesebbet egyen az ember, és felezze az előírt mennyiségeket, hanem az, hogy pontosan betartsa az előírtakat, hogy ne ingadozzon a vércukorszint, meg az inzulin. Ez nagy tanulság volt, ahogy az is, hogy a dietetikus szerint nem nyerő a saláta grillcsirkével menü, mert nem jut a szervezet elég hasznos szénhidráthoz, és ezért „éhező” üzemmódba kapcsol a szervezet, vagyis, ha utána legközelebb valami tartalmasabb ételhez jut, azt raktározni fogja. Kaptam tanácsot az edzésekkel kapcsolatban, erről szintén szeretnék majd hosszabban írni.

Folyt. köv.