Joker Phoenix

Nyomokban SPOILERT tartalmazó filmélmény beszámoló.

Zavarbejtő filmélményben volt részem tegnap, amikor megnéztem a Jokert. Amikor először láttam, hogy Joaquin Phoenix lesz a főszereplő, elkezdett érdekelni a film, mert szeretem a munkásságát és a színészi játékát, még gyerekként a Gladiátorban jegyeztem meg a nevét. Azt szeretném leszögezni az elején, hogy nem olvasok képregényeket és nem ismerem oda-vissza sem a DC, sem a Marvel hőseit, antihőseit. Nem is nézem meg az összes superhero filmet sem, amiket láttam, azok tetszettek, de számomra ezek egyszer megnézős, kikapcsolódásra szolgáló filmek, nem tudok mit kezdeni a több tonnányi vitával arról, hogy az akármelyik képregényfolyam szerint most az adott karakter nézhet-e így ki vagy mondhat-e valamit, vagy sem. Utoljára a Batman univerzumból én a Christopher Nolan filmeket láttam, nem ezek a kedvenc filmjeim a rendezőtől, de nem voltak rosszak. Abban nem vagyok biztos, hogy az első részt láttam, csak elfelejtettem, vagy nem láttam, mindenesetre arról nincsenek emlékeim. A Sötét lovagra emlékszem, igaz, nekem nem volt olyan nagy élmény az a film, és nem vagyok abban sem biztos, hogy ekkora ünneplés övezné Heath Ledger alakítását, ha nem hal meg tragikusan fiatalon a színész. A folyamatos száj nyalogatás számomra zavaró volt ekkora mennyiségben, és szerintem az sem segített, hogy első alkalommal szinkronnal láttam, és nem szeretem Stohl András hangját ebben a filmben (meg úgy általában sem szeretem a szinkronját, színházi alakításait annál inkább).

Nekem emiatt nem volt félelmem egyik későbbi filmmel kapcsolatban sem, ahol feltűnhetett Joker, Jared Leto alakítása sem olyan rossz, szerintem, Joaquin Phoenixre pedig kifejezetten kíváncsi voltam, mert nagyon át tud lényegülni bármilyen szerepről is legyen szó.

Azt olvastam a film megnézése előtt is, hogy nem egy klasszikus képregény adaptációról lesz szó, nem lesz sok akció, repkedés, szupererő, semmi ilyesmi, hanem az eredettörténet arról fog szólni, hogyan hasad szét végképp egy átlagember lelke és elméje, és válik egy őrült antihőssé. Ez maximálisan igaz a filmre, így nem ajánlom azoknak a nézőknek, akik a látványorgia miatt néznek szuperhős filmeket, mert itt semmi ilyesmi nem lesz. Azoknak, akik egy jó szociológiai látleletet akarnak nézni, már inkább.

Röviden a történet: Arthur Fleck egy bohócokat közvetítő cégnél dolgozó, mentális problémákkal küzdő, elszegényedett családban felnőtt középkorú férfi, aki a szintén elég instabil lelkiállapotú anyjával él Gotham egyik szegénynegyedében és arra vár, hogy valaki észrevegye ebben az életben és ne csak akkor, ha rátör az idegkárosodása miatti nevetőgörcs a legfeszültebb helyzetekben. Vágyik a kedvességre, a sikerre, a csillogásra, van egy stand up showműsor házigazda példaképe, akinek a sikerei imponálnak neki, illetve, a lelke mélyén vágyna egy boldog párkapcsolatra is, ahol tényleg férfi lehetne, nem az anyja szoknyája mellett ülő, esténként kabaré műsorokat néző lúzer, aki a kollégái céltáblája és egyik napról a másikra él. A film azt követi végig, hogy a szociális háló, a megfelelő családi környezet hiánya, a hatalmas társadalmi feszültség együtt hogyan képes kitermelni egy antihőst, akit a város tulajdonképpen megérdemel.

 SPOILERES részletek

Az elég hamar kiderül a filmben, hogy elég komoly lelki problémái vannak Arthurnak, az első jelenet egy szociális munkással folytatott terápiás beszélgetés, ahol bepillanthatunk a személyes naplójába, ahol kiderül a nevetőgörcseivel kapcsolatos betegsége is. A történet előrehaladtával egyre nyomasztóbbá válik az élete, a munkahelyén mindig ki akarják rúgni, a kollégái áskálódnak ellene, a tinédzserek és a felkapaszkodott menedzser réteg azt hiszi, bármit megtehetnek a szegénysoron élőkkel, köztük Arthur Fleckkel. Számomra azért volt nagyon zavarba ejtő és egyre kellemetlenebb a sok megaláztatás, ami érte a főszereplőt, mert nem ennyire végletesen és durván, de kerültem hasonló szituációba, és tudom, mennyire kellemetlen. Például a metrós jelenet, ami az egyik fordulópont Arthur életében, szerintem elég sok ember számára ismerős lehet, mindig akad pár kötekedő barom, aki azt hiszi, bárkihez bármit hozzávághat, akár verbálisan, akár ténylegesen. Az utazóközönség meg nem mer/akar közbelépni, vagy nincs, mert vannak elhagyatottabb szakaszok és olyan időpontok, amikor kevés ember utazik. Nagyon rossz emlékem van a hévről, fényes nappal inzultált 4 kamasz (maximum 20 évesek voltak, de nem kérdeztem meg az életkorukat), és bár voltak mások is, senki nem segített. Egyszerre féltem, éreztem magam megalázottnak, de miután leszálltak, az is tudatosult bennem, hogy nagy adag feszültség is van bennem, kedvem lett volna péppé verni ezeket a senkiházi alakokat, mert bántottak. Így, őszintén szólva, én nem tudtam sajnálni azt a 3 öltönyös fiatalt a metrón, akik belekötöttek először egy egyedül utazó lányba, majd Arthurba, csak nem számítottak arra, hogy a bohóc jelmezes fura alaknál lesz egy fegyver és olyan szinten nem lesz már az adott ponton veszíteni valója (mert aznap rúgták ki a munkahelyéről és mert az a kollégája, aki adta neki korábban a fegyvert önvédelmi célból ­- azután, hogy pár suhanc munka közben megverte Arthurt, aki nem tudta megvédeni magát-, ellene vallott és hazudott is róla), hogy a folyamatosan halmozódó feszültség és a kötelező gyógyszeres kezelés forráshiány miatti beszüntetése miatt tévképzetek már kitörés előtti állapotban voltak és tényleg csak egy utolsó csepp kellett már abba a bizonyos pohárba, és, hogy ők lesznek az a bizonyos utolsó.

Fordulópont a metrós jelenet, több szempontból is. Itt születik meg szerintem Joker, még akkor is, ha ebben a pillanatban még nem így hívják, mert itt kerül le róla az a morális gát először, de visszavonhatatlanul, hogy nem bánt másokat, csak fantáziál róla legfeljebb. A naplóból itt lép elő az „igazi” arca, az, amit elrejt a világ elől, mert a világ nem tud mit kezdeni a problémás emberekkel. Innentől adja fel azt, hogy megpróbáljon mindenkinek megfelelni és magát tökéletesen normálisnak mutatni. A másik fordulópontja a jelenetnek, hogy itt látjuk először felszabadultnak Arthurt, aki végre egyszer jól érzi magát, nem szorong, nem feszeng, van önbizalma. Nem csak az ő hibája az, hogy egy gyilkosság sorozat váltja ezt ki belőle.

A gyilkosság után nem lép még nyilvánosság elé, nem vallja be, hogy ő a tettes, de már a lelke mélyén tetszik neki, hogy róla írnak az újságok, már nem aggódik amiatt sem, hogy nem lesz munkája. Igaz, ekkor még azt sem tudja, hogyan tovább, nem kezd azzal a hírrel semmit, hogy a lecsúszott rétegnek egyfajta példaképe lett és sokan ünneplik, amiért móresre tanította a kőgazdag kizsákmányolókat. A kibontakozó önbizalmának viszont nem tesz jót két esemény. Az egyik az, hogy az anyja titkának hitt állításról, arról, hogy ő Bruce Wayne apjának az eltitkolt gyereke, kiderül, hogy nem igaz, olyannyira nem, hogy az anyja sem a vérszerinti anyja, és az a nő, akit az anyjának hitt, pszichiátrián is volt azért, mert az általa örökbefogadott gyerekkel kapcsolatos téveszméi voltak és folyamatosan bántalmazta ő és az élettársa is a kisfiút. Igaz, hogy nincsenek emlékei Arthurnak az esetről, de nyilvánvaló, hogy a mentális zavarainak a kiindulópontja a gyermekkori bántalmazás és az ott szerzett komoly fejsérülések. A másik esemény, hogy a példaképének tekintett műsorvezető levetíti az Arthur félresikerült stand up próbálkozásáról készült felvételt a műsorában, mint annak bizonyítékát, hogy mennyi szerencsétlen ostoba gondolja azt, hogy bárki lehet ismert és elismert tévés személyiség. Ekkor hangzik el először a Joker elnevezés is, a példakép szájából.

Ez a két esemény pörgeti fel a film végét, amikoris Arthur elkezd teljes egészében leszámolni mindazzal, ami az addigi, normális, átlagélet felé törekvését megalapozta és keretezte, és Joker megszületésének is ez lesz a záró pontja, mikor már nem lesz Arthur Fleck, csak Joker. Megöli az anyját, az őt meglátogató volt kollégák közül megöli azt, aki, aki folyamatosan kinevette és megalázta, és hozzájárult a kirúgásához. És végül, elmegy a példaképe műsorába, ahová behívták vendégnek, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy újra nevetségesség tegyék és kinevessék az újabb megszégyenülését, immár élőben.

Mindeközben a városban forradalmi hangulat alakult ki, a szegénynegyedekben szinte senkinek nincs már rendes munkája, patkányok járnak a szeméthegyek között, minden közműellátás akadozik, de azért dübörög a polgármesteri kampány, ahol az idősebb Wayne is jelölt, és aki szánalmas bohócoknak tartja azokat, akik nem értek el annyit az életben, mint ő. A televíziós szereplés napjára egy nagy tüntetést szerveznek, ahol csupa bohóc maszkos tüntető gyűlik össze, mert az elnyomókat megleckéztető bohóc gyilkos példakép lehet a városban.

A TV felvétel nekem kicsit csalódás, ott túl szájbarágósnak érzem azt, hogy Joker elmondja pontról pontra, hogy miben hibás a társadalom, milyen bűnöket követnek el a szegényekkel szemben a gazdagok nap mint nap, mennyire rossz a szociális háló, és mennyire megérdemelték a Wayne konglomerátum alkalmazottai a halált a metróban. Szerintem itt elég lett volna egy rövidebb beszéd is, ami nem ennyire akarja sulykolni az emberekbe a tanulságát a filmnek. Aki érti a filmet, az e nélkül is érteni fogja a mondanivalót, aki meg nem értette meg az első 110 perc alatt, az nem ettől a monológtól fog megvilágosodni, legalábbis szerintem. Az, hogy megöli a korábbi példaképét, ezzel is elvágva az utolsó szálat, ami Arthur Fleckhez köti még, szerintem jó ötlet volt, nem kellett volna köré az a sok felesleges beszéd. A műsorban már Jokerként konferálják fel a saját kérésére, és ekkor már a képregényből ismert külsővel is láthatjuk, zöldre festett haj, élénk színű öltöny, fehér arc és vörösre festett száj.

Levezetésképpen még a gyilkosságok miatt rendőri őrizetbe vett és börtönbe szállítandó Jokert megmenti a felkelő tömeg, ugyanis Gotham sötét oldala megválasztotta a maga képviselőjét (polgármesternek nem nevezném) Joker személyében, és innen indulhatna a már sokak által ismert Batman történet, ugyanis a tüntetés hevében lövik le Bruce szeme láttára szüleit.

SPOILER VÉGE

Összességében egy lassú tempójú karakterdrámaként lehetne jellemezni a filmet, amit egyértelműen Joaquin Phoenix visz el a hátán, szerintem fantasztikus az alakítása, és nem csak azért, mert csontsoványra aszalta magát a szerep kedvéért. Nagyon sok közeli kép van a filmben, ahol lényegében csak Arthur arcát mutatják, és tökéletesen látszik, hogyan szenved nap mint nap a karakter a saját fejének börtönében, hogyan küzd azért, hogy egy normalitást vesztett világban normális lehessen, és végül, hogyan adja fel ezt a küzdelmet és lesz az igazi önmaga, minden devianciájával együtt.

Szerintem néhol kicsit túl hosszú volt egy-egy snitt, a mellékszálak nagyon mellékszálak voltak csak, és számomra van néhány következetlenség (hogyan került vissza az anyjához például?) a történetben is, de mindent összevetve, nem volt rossz a film, Joaquin Phoenix pedig számomra szimpatikusabb és jobban megalkotott Joker, mint a Heath Ledger által megformált karakter, megérdemelne egy Oscar jelölést (vagy akár díjat) is. Az pedig kifejezetten üdítő volt, hogy nem egy pátoszos, csillogó-villogó szuperhősfilm készült.

Gotham megérdemli magának az antihősét, és szerintem elég kellemetlen belegondolni abba, hogy a világon hány darab, hasonló társadalmi feszültségekkel és fogyatkozó szociális intézményrendszerrel küzdő város van, ami csak arra vár, hogy szülessen egy Joker…