A lassan 3 éves, feketeöves világfelfedezőnket nagyon izgatja, hogy az általa ismert emberek közül ki a fiú és ki a lány. A legutóbbi sétánkon is erről beszélgettünk, sorolta a neveket, mellé pedig kérdezte, hogy XY fiú/lány? Már egész jól megy neki a dolog, 90%-os találati aránnyal tudja, hogy ki melyik nem tagja. Gondoltam, megkérdezem, hogy mit gondol rólam, mert én valahogy csak nem kerültem sorra. A válasz határozott volt és egyértelmű: te anya vagy. Rákérdeztem konkrétabban, hogy de anya fiú vagy lány? Válasz: anya. Kész, pont. Amúgy volt már, hogy mondta, hogy lány vagyok, tehát elvileg tudja, de valamiért ezen a napon én új nemi identitást kaptam az anyasággal. Gondolkoztam rajta azóta is, hogy végül is igaza volt. A két gyerek születése előtt a nő mivoltom volt a hangsúlyosabb, azonban az anyasággal ez a szerepkör átmenetileg háttérbe került, és megjelent az Anya. A hangsúlyos dekoltázsok helyett a szoptatós felsők, a csinos szoknyák és magassarkúk helyett pedig a farmerek és bebújós topánok vagy sportcipők. Mert a játszótéren nem sokra megyek egy szuperszexi 15 centis sarkú cipővel, és sajnálnám a selyemblúzt is, ha lebüfizné a kicsi. Hajat mosni már csak kutyafuttában szoktam, amíg nincs erős fagy, a szárításról is lemondok (altatás után kizárt, hogy nekiálljak ezzel zúgni, ha meg reggel mosom meg, akkor a gyerekek lebontják a nappalit, mire én szép szárazra szárítom a hajam). Ékszereket nem hordok, csak ha gyerekmentes programra megyek, mert a pelenkázáshoz kifejezetten hátráltató a jegygyűrűm vagy egy ide-oda csúszkáló karkötő. Persze ezek a dolgok nem jelentik azt, hogy a bennem rejlő Nő eltűnt volna, csak átmenetileg részmunkaidőben dolgozik (megjegyzem, hogy a Nővel ellentétben az Anya 24 órás műszakokat nyom, szabadsága nincs, legfeljebb készenlétbe vonul pár órára). Ha a segítő nagyszülők vállalják a két úrfi felügyeletét és kimenőt kapunk, akkor ugyanolyan lekesedéssel készülök a randira, mint a gyerekek születése előtt. Ilyenkor előkerül a szekrény kevésbé frekventált részéről a csinos ruha és magassarkú, már persze az, ami a két szülés utáni testemen is normálisan mutat. A magassarkúban pedig extragyorsan megfájdul már a lábam, de na, a szépségért szenvedni kell, ugye. Jól esik ilyenkor kiöltözni, ékszert venni, nem lófarokban hordani a hajam. De bevallom őszintén, az anya-ruhatár igazán felszabadító tud lenni. Most élem ki a feliratos és mintás póló korszakomat, ami valahogy elkerült tiniként, a munkahelyemen pedig nem fér bele a dress code-ba. Nem kell résen lennem, hogy elkerüljem a villantást, a nadrágoknak azért ez igen nagy előnye. Nem elvárás senkitől a játszótéren, hogy mindig csinos és elegáns legyek, nem kell 40 fokban is harisnyát hordanom, bármikor vehetek spagettipántos felsőt. 

Úgyhogy jelenleg lubickolok az Anya nemi identitásomban, és élvezem az átmeneti Nő időszakokat. Aztán olyan hamar elrepülnek ezek az évek, kettőt pislogok, és a kicsi is megy oviba, a nagy suliba, Anya pedig a 24 órás műszakról részmunkaidőre vált, és őrülten zsonglőrködik a Nővel, hogy minden feladatot el tudjon látni.