Minden éven külön téma tárgya, hogy a családon belül is megegyezzünk, most már aztán tényleg nem ajándékozunk egymásnak, csak örülünk a közös időnek. Vagy elmegyünk valahová, eszünk egy finomat.

Nem a smucigság miatt, hanem egyszerűen manapság egy tárgy megvétele és odaajándékozása szerintem nem bír akkora jelentőséggel, mint mondjuk 30 éve. Ma már minden megtalálható a boltok polcain, vagy az internet bugyraiban, és a felnőttek meg is veszik maguknak azokat a dolgokat, amikre vágynak. Nem kell kivárni a jeles ünnepeket ahhoz, hogy megvegyünk egy telefont, könyvet, ruhát. És egyre nehezebb és értelmetlenebb számomra, hogy mindenkinek kitaláljunk valami személyes és lehetőleg nem haszontalan ajándékot.

A gyerekeknek természetesen készülünk, ők más csoport, de náluk is azt beszéltük meg, hogy inkább nagy, közös családi ajándékot kapnak, mintsem húszféle apróságot, amit megunnak, eltörnek, elfelejtenek. Ha nagyobbak lesznek, náluk is inkább az élményalapú ajándékozást fogjuk preferálni: egy állatkerti nap vagy libegőzés szerintem ugyanolyan örömöt okoz nekik, mint a 300. matchbox vagy plüssfigura. Szerencsére, a család nagy része lelkes egyetértő ebben a projektben, így egész jól haladunk ezen az úton, hogy mi felnőttek, nem ajándékozunk egymásnak. Persze kivételes, ha éppen valakinél tudjuk, hogy nagyon örülne valami nagyobb dolognak, amit így családilag be lehet szerezni, és a fa alá tenni. Régebben működött még a sajátkezűleg gyártott ajándékok adása, de két gyerek mellett esélytelen, hogy nekiálljak bonbont gyártani. Pár év múlva majd talán visszatérek ehhez. Viszont vannak olyanok, főleg az idősebb korosztályban, akiknek a szeretetnyelve az ajándékozás. Muszáj valamit adni mindenkinek, mert jaj, mi lesz, ha nem. És nem nagyon tudjuk megértetni velük, hogy a szeretet nem ezen múlik, nem szeretem kevésbé azt, akinek nem vettem egy illatgyergyát, amit aztán továbbajándékoz a következő céges Mikuláson. Elhiszem, hogy számukra nehéz kilépni a megszokásaikból, hogy tényleg nem sértő és gonosz dolog, ha csak annyi a meglepetés, hogy mindenki készül valami finomsággal, és beszélgetünk egy jót. Na de nem adjuk fel, apró lépésekben ugyan, de haladunk. 

És ez a téma, ami még nehezebb az óvodában, iskolában. Számomra a karácsony családi ünnep, illetve azon barátok tartoznak még ebbe a körbe, akiket családtagként kezelek, mivel olyan régóta részei az életünknek. Viszont a víz kiver, mikor olvasom, hogy az óvodákban és iskolákban kínlódnak a szülői munkaközösségesek és a szülők, hogy mi a bánatot is kéne venni Micinek, Mucinak, Jucinak, meg a takarítónak, a kertésznek, meg már mindenkinek a világon. Szerintem a karácsony nem az a fórum, ahol a dadusokat, pedagógusokat és munkahelyi félig ismeretlen kollégákat meg kell ajándékozni. A gyerekeinkre vigyázó és őket terelgető szakembereknek külön napja van, mikor megemlékezhetünk a munkájuk nehézségeiről, és megköszönhetjük fáradozásaikat. Nem tartom jó iránynak, hogy a gyereknevelés költségeibe bele kell kalkulálni évi 3-4 alkalommal (karácsony, évzáró, pedagógus nap, szülinap) a pedagógusok megajándékozását. Pláne, hogy a mai világban az ajándék fogalmát valamiért drága dolgokkal kapcsoljuk össze, és cikinek érezzük sokszor, ha csak valami sk. aprósággal készülünk. Holott szerintem nem normális ez az ajándékozási kényszer, elvész az ünnepek lényege ezzel. És ebben a szülőknek és pedagógusoknak közösen kellene lépni, és egy huszárvágással azt mondani, hogy köszönjük, de idéntől már nem. Azt a pénzt tényleg inkább költsék közös programra a gyerekekkel, vagy vegyenek valamilyen fejlesztő játékot a csoportnak. Meg leginkább hagyják a szülők zsebében, hogy ők arra költsék, amire szükséges.

És hogy bizonyítsam, nem a levegőbe beszélek, emlékszem az első anyukás szülinapomra azt kértem a férjemtől, hogy ne kelljen aznap pelenkáznom. :) További ajándékaink (évforduló, szülinap, karácsony témakörben): közös mozi, közös éttermi vacsora, általam sütött különleges süti (leginkább azért volt különleges, mert iszonyúan elrontottam). Úgyhogy van élet a parfümök-sálak-nyakkendők-bonbonok ördögi köre után is. Merjünk átlépni a régi beidegződéseken!