Dolgok, amire úgy sem tudsz felkészülni, míg nincs gyereked

Van pár dolog a szülőségem történetében, amire azért nem számítottam. Pedig volt pár kisbabás ismerős, akikhez lelkesen jártunk, tehát nem voltam teljesen fogalmatlan. Sőt, az első szülés és az eltelt kétéves gyereknevelési rutin mellett is tudott újat mutatni a kisebb fiam. Íme azok a tapasztalatok, amiket nem lehet könyvből/internetről megszerezni, mert át kell élni őket.

1. Egy újszülött fiúcsecsemő minden egyes alkalommal pisil, ha kicsomagolod a pelusból. Ha 10 percenként teszed ezt, akkor is. És mivel fiú, így ez a művelet együtt jár azzal, hogy belepisil a) a saját fülébe, b) a saját arcára c) a legpechesebb verzió esetén a saját szájába.

2. Nincs az a folttisztító csodaszer, ami megbirkózna a hamisítatlan babafossal. Ami zöldes-sárgás színben pompázik. További jó tulajdonsága, hogy kikúszik a legjobban záró pelusból is, sőt, nem is kúszik, ugrik. Érintetlen, tiszta pelus vs. nyakig fosott body. Persze a fejen áthúzós fajtából.

3. A babák képesek vízszintesen akár 30-40 cm távolságra is elfosni úgy, hogy az alattuk lévő pelenkázó érintetlen marad, így a te pólódra jut minden. Ennek az igazi szépsége a 2.-ban jelzett tényben rejlik. Viszlát fehér szoptatós felső, egyszeri viselés után kuka.

4. Hiába írnak cikkeket arról, hogy kínzás az alvásmegvonás, meg mennyit lehet papíron kibírni alvás nélkül, megőrülés nélkül. Innen szólok, hogy három éve aludtam utoljára egybefüggően 8 órát, sőt, megkockáztatom, hogy hatot is. És élek, sőt, még az ép elmém is megvan. Mondjuk azt én sem tudom, hogy miért nem ájulok el napközben, miután éjjel 15x keltem a kicsihez.

5. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valaki a számba fog hányni. Ehhez meg kellett születnie a második fiunknak, hogy megtapasztalhassam az élményt. Túlélési tipp: soha ne nevess nyitott szájjal, ha egy csecsemő van az öledben!

6. Nincs szégyenlős hólyag szindróma. Igenis lazán tudsz pisilni/kakilni csodálkozó tekintetek mellett is, nyitott ajtónál. 

7. A legjobb fogamzásgátló a gyerek maga. Emlékszem, mikor az első császárom után feküdtem az ágyban, ha felálltam, elsötétült minden a nagy vérveszteség miatt. Kb. 10 lépést tudtam egyhuzamban megtenni, azt is görnyedten. Akkor mondta az orvosom a hazaengedéshez szükséges tudnivalókat, köztük azzal az infóval, hogy 6 hétig nincs szex. Könnyesre röhögtem magam rajta, hogy jelenleg minden vagyok, csak szexéhes nem, és perpillanat azt érzem, hogy talán majd 20 év múlva térjünk vissza erre a témára. Ő is elnevette magát, hogy bocsánat, de ezt neki el kell mondania. A második szülés utáni 6 hetes kontrollon előkerült a jól ismert téma: fogamzásgátlás. Aztán megéllapodtunk abban, hogy a leghatékonyabb fogamzásgátló az, hogy két gyerekünk van. Ha van kedv, nincs idő. Ha van idő, nincs kedv. Ha van idő és kedv is, tuti, hogy valamelyik gyerek felkel. Sakk matt, egy aktust leszervezni kicsit olyan, mint amilyen a holdraszállás megtervezése lehetett.

8. Nincs jobb dolog annál, mint mikor látod, hogyan fejlődik és ügyesedik a gyereked. :) 

Címkék: gyereksarok