Lassan 3 éves tapasztalatom van a gyerekorvosokkal és védőnőkkel, és egyre többször gondolkozom el azon, hogy tulajdonképpen mekkora segítséget is jelent a jelenlegi rendszer. Eddig 3 védőnővel és 2 gyerekorvossal volt dolgunk, két külön településen, plusz a család többi kisgyerekes tagjával való beszélgetések is nyújtanak némi rálátást a helyzetre. Ennek alapján ember legyen a talpán, aki eligazodik abban, hogy mikor van lemaradva egy gyerek a mozgásban vagy beszédben, mikor és mivel kell elkezdeni a hozzátáplálást, melyik oltásokat érdemes beadni. Második gyerekünkkel már sokkal rutinosabb és lazább vagyok, így nem nagyon tudnak összezavarni, de azért első babásként más a helyzet. 

Az első lakóhelyünknél úgy működött a védőnői ellátás, hogy a szülés után én jeleztem neki, hogy megszületett a baba, mikor mehetünk haza. Ő másnap meglátogatott minket, szólt a gyerekorvosnak, hogy ő is jöjjön ki megnézni az új jövevényt. Aztán hetente látogatott minket, segített praktikus tanácsokkal, mérte a babát. A nagyobbik gyerkőc 2 hónapos korában költöztünk új helyre, ahol átmenetileg helyettes védőnő látta el a körzetünk gondozását. Itt viszont az volt a rendszer, hogy be kellett mennünk a védőnői szolgálathoz (lehet, hogy az első helyen is ez lett volna később, ezt nem tudom). Ez egy gyerekkel még egész jól abszolválható, bár télvíz idején vagy egy remek nyári felhőszakadásban, az a 10 perces séta sem volt túl kellemes. A váróban nincs hely a babakocsi elhelyezésére és a babák rendes levetkőztetésére. A gyermekorvosi rendelés ekkor még egy épületben volt a védőnői szolgálattal, így egy úttal le lehetett tudni a kötelező vizsgálatokat. Pár hónap után viszont szétköltözött a két intézmény, a védőnői szolgálat egy - szerintem - még alkalmatlanabb régi házba került át, ami már 30-40 perc séta tőlünk. Autóval ugyan nem hosszú az út, viszont egyrészt nincs parkoló, másrészt nekünk egy autónk van, ezekért a havi egy alkalmakért nem fogunk fenntartani még egyet.

Két gyerekkel már egész más dimenzió a védőnői és orvosi látogatás, pláne, ha egyedül kell megoldania az embernek. A másik, amin teljesen ledöbbentem, hogy tudta a gyerekorvos és a védőnő is, hogy császármetszéssel született a második babánk is, mégis elvárás lett volna, hogy hazaérkezás után besétáljunk. Mondtam, hogy ez ki van zárva, 3 napos hasi sebbel, 2 gyerekkel nem tudok elsétálni sem a 10 perces orvosi rendelői látogatásra, sem a 40 perces (bár az akkori állapotomban gyanítom, inkább 2 órás lett volna az út) védőnői pofavizitre. A gyerekorvos ekkor sem tette lehetővé azt, hogy ő jöjjön megnézni a babát, így a férjem elvitt minket kocsival. Pokol volt a várakozás 30 perce, nem tudtam leülni, húzódott a seb, hulla fáradt voltam. Mindezt azért, hogy kedélyesen megbeszéljük, hogy megszületett a gyerek, hány centi és hány kiló, ezek egyrészt ott vannak a zárójelentésen, másrészt az otthoni mérleggel is be tudtam volna diktálni az adatot.  A védőnő kegyesen elgurult hozzánk autóval. Az lett volna a terv, hogy a második látogatásra már menjünk mi (megjegyezném itt, hogy novemberi a második babánk, így csodálatos esős, hideg időről beszélünk). Én eleve nem értem, hogy egy frissen született, immunrendszeri fejlettség terén elég alacsony szinten álló babát miért jó elvonszolni egy olyan rendelőbe, ahol a betegellátás és egészséges tanácsadás ugyanabban a teremben, ugyanazon váróhelyiségben zajlik le (ami szellőztethetetlen), a védőnői szolgálattal ugyanez a helyzet. 0-tól 6 éves korig mindenféle korú gyerek megfordul ott, ki betegen, ki egészségesen. Nem hinném, hogy ez egy 3 napos babának olyan túra, ami a javát szolgálja. Ráadásul ezen látogatások egyikénél sem történik olyan dolog, ami halaszthatatlan lenne. Második gyereknél még csak nagyon tanácsot se tudnak már adni, mert emlékszem az előző gyerekkel a tapasztalatokra. De az külön felfoghatatlan számomra, hogy abban a helyzetben, ha az anyukát műtötték, akkor sincs meg az a protokoll, hogy házhoz jöjjenek. Érdekes módon 30 kilométerrel arrébb ez működött. Slusszpoén, hogy a fellépő szövődmény miatt rosszabb állapotban voltam, így kértem a védőnőt, hogy jöjjön ki másodjára is, ekkor megkaptam azt a megjegyzést, mikor mentem kaput nyitni, hogy de lassan megyek még, és mennyire látszik rajtam a műtét, pedig már nem most volt (szerintem egy császármetszés után 1 héttel senki nem sprintel, de lehet, én vagyok a puhány). 

A későbbi státuszvizsgálatoknál pedig azért nem értem a rendszert, mert a védőnői szolgálaton nincs mód arra, hogy a védőnő felmérje a gyermek mozgásbeli fejlődését. Helyhiány miatt ölben van, megszeppenten. Ha otthon kerülne sor a státuszvizsgálatokra, ahol a saját közegében lehet megfigyelni, hogy hogy mozog, sokkal hatékonyabban lehetne szűrni, ha van valamilyen eltérés. Nálunk például késve sikerült eljutni oda, hogy javasolják a dévényes szakemberhez fordulást. Szerintem ez nagyban betudható annak, hogy ezeken a védőnői rapportokon igazából nem zajlik más, csak egy előre kinyomtatott kérdőív kitöltése, ami az én válaszaimon alapul, amúgy néha olyan életszerűtlen kérdésekkel, hogy csak pislogok. Sokkal többet érne 10 perc, amikor tényleg játék közben látják a gyereket. Sok helyen működik így, tehát nem megvalósíthatatlan a dolog.

Visszatekintve a gyerekes éveinkre, nem sokszor jelentett segítséget sem a védőnői rendszer, sem a gyerekorvos. Minden komolyabb bajnál a mi utánajárásunk és kutakodásunk kellett ahhoz, hogy megfelelő diagnózist és ellátást kapjunk (sajnos párszor csak sokadik körre). Nem gondolom, hogy az orvosok és védőnők rosszindulatán múlt ez, de sajnálatos módon nincsenek képben például a mozgásfejlődésbeli lemaradással és lehetséges kezelési utakkal. Ugyanúgy a csontosodási problémákkal sem, pedig egyre gyakrabban felmerülő gondról van szó. Nem látom értelmét ebben a formában ezeknek a heti/havi látogatásoknak. Ami így zajlik, azt lényegében egy emailes kérdőív-kitöltéssel is kiválthatnánk, bár hogy ennek van-e így értelme, abban sem vagyok biztos. Nekünk mondjuk még szerencsénk volt, mert mindent elcsíptünk időben, a csónakfejűséget is, a laza izomzat és feszesség is egész kis késéssel kiderült, megkezdhettük a dévényezést (bár ennek a történetét is leírom, mert nagyon szomorú). De van a családban, ahol nem foglalkoztak a komolyabb lemaradással, nagyon későn kezdtek így neki a fejlesztésnek. És most sem figyelnek oda a második gyereknél ugyanazokra a jelekre. Ennek tükrében pláne nem értem, miért kell havonta elvinni ellenőrzésre a gyerekeket, ha ennyire nem foglalkoznak velük.

Biztosan leterhelt minden szereplője a rendszernek, ezt nem vitatom. De valamit azért kéne javítani a dolgokon, vagy elengedni ebben a formában ezt a védőnői ellátást. Hozzátenném itt a végén, hogy az első védőnőnk is sokat segített, a másodikat nagyon szerettem, ő nagyon felkészült volt, így képzelném el az ideális védőnőt. A harmadik, nos őmiatta írtam a bejegyzést. Nem rosszindulatú, alapvetően nincs vele baj, de nem sok haszna van a látogatásainknak.