Út a mindenbe, út a semmibe

Mulholland Drive

Régebb óta készültem megnézni ezt a relatíve fogyaszthatónak számító David Lynch filmet, egy Lynch rajongó ismerősöm ajánlotta többször már, hogy nézzem meg, mert szerinte értékelném a film hangulatát és nem kell sok paranormális jelenségtől sem tartanom – nem szeretem az ijesztgetős, szellemes/szörnyes horrorokat.

A történet mérsékelten röviden (spoilerektől nem mentes): A film első 2/3 része Bettyről szól, a Hollywoodba frissen megérkező fiatal, naiv, lelkes kezdő színésznőről, aki a már befutott sorozatsztárnak számító nagynénje villájába költözhet pár hétre, amíg a nagynéni Kanadában forgat. A házban találkozik Ritával, az amnéziában szenvedő, fejsérült nővel, aki semmire nem emlékszik a múltjából, csak azt tudja, hogy balesete volt és menekülnie kell. A két nő hamar összebarátkozik, Betty segíteni akar mindenképpen az elesett, törékeny Ritának, aki hálásan és csodálattal fogadja a segítséget, nincs senkije, csak Betty. Ketten együtt elkezdik felfejteni Rita múltját, és ezzel a film kezd egyre sötétebb hangulatúvá válni. Az első része a film cselekményének ez a nyomozós szál, valamint Betty karrierjének alakulása. A hollywoodi csillogás napos oldalát látja Betty csak, az első, jelentős meghallgatása fantasztikusan sikerül, a rendezőtől kezdve a sikeres sorozatsztár lehetséges partnerén át a stáb ott tartózkodó összes tagja elalél a lány tehetségétől, szinte a zsebében érezheti a szerződést. Az egyik befolyásos színész és producer ráadásul áthívja egy másik meghallgatásra is.

Ez a meghallgatás a film egyetlen jelentősebb férfi alakjának a szálához vezet át. Adam egy feltörekvő rendező, aki egy nagyon ígéretes filmet kezdene forgatni, már csak a női főszereplőt kell megtalálnia hozzá, a legnagyobb színésznők akarják megkaparintani a maguknak a szerepet.  SPOILER Ebbe az idillbe rondít bele a maffia, akik meg akarják mondani, hogy ki legyen a főszereplő, és amikor Adam ellenáll és önálló, független alkotást akar létrehozni, ellehetetlenítik, a bankszámlájáról leürítenek mindent pénzt, a díszletet lebontják. Adam így kénytelen megalkudni és belemenni a maffia által kínált alkuba. egy, a látszat kedvéért megrendezett castingon kiválasztja A lányt (This is the girl!, sokszor, nagyon sokféle hangsúllyal hangzik el a rövid mondat). SPOILER VÉGE

Betty és Rita egy emlékfoszlányon tudnak elindulni, a Mulholland Drive az egyetlen helyszín, ami Ritának az eszébe jut, felhívják névtelenül a rendőrséget, hogy volt-e baleset ott, és kiderül, hogy igen. Egy kávézóban ülve a pincérnő nevének olvasása közben Rita rájön, hogy ismerős neki a Diane Selwyn név, lehetséges, hogy az ő neve az. A telefonkönyvben egy ilyen nevet találnak, elmennek a címre, ahol a maffia embereibe futnak bele, és SPOILER kiderül, hogy Diane, akárki is volt, meghalt.  Rita összeomlik, mert a halott nő nagyon hasonlít rá, meg akarja változtatni a külsejét. Betty ad neki egy szőke parókát. Az eseményeket követően a két nő rádöbben arra, hogy szeretik egymást, és egy ágyban kötnek ki. SPOILER VÉGE

Az első rész egy Silencio nevű varieté színházban zárul, ahová Rita és Betty mennek, mert Rita álmodik a helyről, itt előkerül egy titokzatos kék doboz és a hozzá illő kék kulcs, majd indul a második rész.

A második részben a korábban Bettyként ismert nő (Naomi Watts egyik első, jelentős, hollywoodi filmszerepe, A kör előtt) teljesen szétcsúszva él magányosan, elkeseredetten, és Diane a neve. Az első részben Ritát játszó nő itt Camilla, a sikeres színésznő, aki kalandba keveredett Diane-nel, de ki akar lépni a kapcsolatból, mert összejött a sztár rendező Adammel, és eljegyzési partit tartanak, ahová meghívják Diane-t is. Diane teljesen összetörik az eljegyzés hallatára, a szakmai féltékenysége mellé már szerelmi is társul, elhatározza, hogy megöleti Camillát. Felbérel egy bérgyilkost, akivel abban állapodnak meg, hogy a sikeres gyilkosság jelképeként a férfi egy kék kulcsot helyez el Diane lakásában. Amikor Diane meglátja otthon a kulcsot, és rádöbben, mit tett, rémképek kezdik el gyötörni és SPOILER öngyilkos lesz SPOILER

 

Benyomásaim (itt már csak spoiler lesz lényegében): Nem olvasok el soha semmit előre sem filmmel kapcsolatban, sem színházzal kapcsolatban, mert nem érdekelnek a kritikák és mások véleménye az előtt, hogy „tisztán” ne látnám én magam. Ez most is így volt, tudom, hogy nagyon sok megfejtési lehetőségről szóló, magyarázó videó elérhető a neten, de ezeket későbbre tartogattam.

Nekem első nézésre a film egy hollywoodi kritika volt, az első felét úgy értelmeztem, mint a megtestesült álmot, aminek a létezéséről a címlapok és a blockbuster filmekben szereplő színészek interjúi, na meg a filmek maguk meg akarnak minket győzni. Hogy tehetséggel és lelkesedéssel – icipici protekcióval megtámogatva – bárkiből lehet sztár. Egyedüli árnyék a maffia megjelenése csak, de végül az sem lesz teljesen kibontva, hogy a film végül bukás lett-e vagy sem, milyen hatással volt a rendező későbbi munkáira ez az alku. A film második része ebből a szemszögből az igazi Hollywood bemutatása, ahol sok megtört korai ígéret tengeti alkoholmámoros, depressziós mindennapjait arra várva, hogy majd neki is jut egy kisebb szerep az Álomgyárban, és a szakmai élet és a magánélet teljesen összekeveredik. És a meg nem valósult álom iránti sóvárgás az, ami olyan kétségbeesésbe taszítja Diane-t, hogy képes bérgyilkost bérelni a korábbi szeretője megölésére, mert az azt az életet éli, amit ő akart, és amit már soha nem fog. A Silencio színházas jelenet is, amiben kihangsúlyozva, sokszor elhangzik, hogy a látottak mind csak illúzió szüleményei, ezt erősítik fel, hogy a csillogás, a luxus, a nagy szerelmek és sikerek mind-mind csak illúziók, hogy az ez emberek nem számítanak semmit Hollywoodban, bárkiből lehet sztár, mögöttes tartalom nélkül. Az, hogy a két részben ugyanazok a színészek más karaktert játszanak, nekem azt szimbolizálta, hogy teljesen random, hogy milyen szerep jut valakinek ebben a világban, ugyanakkora esély van sztárrá válni, mint elkallódni, nem lehet előre megjósolni, kit fogad a kegyeibe a showbusiness.

Bennem kérdésként az merült fel, hogy Lynch vajon mit gondol magáról, mi a szerepe neki ebben az egészben? Ő nem adta el magát valamilyen szinten Hollywoodnak? Nem segíti ezt a látszatképet tovább élni azáltal, hogy ő is Hollywoodnak (is) forgat, elfogadva bizonyos játékszabályokat még akkor is, ha egyáltalán nem a tucatfilmek közé tartozik egyik munkája sem, sőt, nagyon is megosztó és öntörvényű rendező. És ha nem is erősíti ezt az álomgyári, giccses látszat-világot, de tud-e tenni ellene valamit, kell-e tennie? Erre számomra nem adott választ a film.

Később megbeszéltem az alkotást már 15 alkalommal látó ismerősömmel a filmet és megnéztünk 2 hosszabb, magyarázó jellegű videót is, amikkel egyet tudok érteni. Ezek a videók abból indulnak ki, hogy a második része a filmnek az ébren töltött idő, a valóság, az első rész pedig Diane álma, aki nem tudja elfogadni, hogy nem úgy alakult az élete, ahogyan azt remélte. Álmában a szerelme egy neki teljesen alárendelt, tőle függő, őt csodáló nő, akit meg tud menteni, miközben a karrierje is egyre jobban alakul, ha valami neki nem tetsző dolog van, azért pedig a maffia a hibás, valamilyen külső, kényszerítő ok. Ezzel szemben a rideg valóság az, hogy ő sokkal naivabb ember volt, kevesebb önbizalommal, mint amilyen szeretett volna lenni, Hollywood egyszerűen bedarálta, és az, akit a szerelmének hitt, nem csupán a szerelmét árulta el, de ezzel együtt a filmes karrierjét is tönkretette, hiszen Diane szemszögéből nézve az eseményeket az történt, hogy a rendezőt elcsábító volt szeretője elhappolta a neki járó filmszerepeket is. Ez vezetett oda, hogy gyilkoljon, a lelkiismerete azonban nem hagyta nyugodni, és megtébolyodott, majd meg is ölte magát.

A Mulholland Drive, ahol az első párperces jelenet van, számomra egy szimbólum, az út, ami egyszerre tud vinni a végtelenbe, a csodák világába, és egyszerre lehet egy zsákutca is, ami a semmibe visz. Az, hogy ki melyik utat járja be, nos, az nem tudni, kitől vagy mitől függ.

 

Külön kiemelném még a zenét, ami sokat hozzátett a filmhez, volt, ahol sejtelmes, baljós volt, a forgatás alatt pedig ’50-es évekbeli nosztalgikus, idilli volt.

Utolsó, majdnem elfelejtett gondolat: nagyon hatásos volt számomra a Cowboy karaktere, aki a rendezőt az élete újragondolására bírja rá, és akinek szerepe van a második történetben is, és borzongatóak voltak az áthallások, mikor az első részbeli mondatok elhangzottak a második részben is, de teljesen más szituációban, más szereplő szájából, és egészen új értelmet nyertek és más megvilágításba helyezték az első rész eseményeit is.