Nem az első posztom az ovis élményekről, nem is az utolsó, mivel még 4 évnyi óvoda áll előttünk, ha a kicsi kötelező 3 évét is beszámítom ebbe. Sajnos minden fenntartásomat lassan beigazolja az óvoda, pedig valami naív idealizmussal kezdtem bele ebbe, voltak olyan botor elvárásaim és tévlépzeteim, hogy az óvodában jól képzett óvópedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, akiknél alap az, hogy szeretik a kicsiket és tudják is őket kezelni. A tesómat idézném az elképzeléseimről: "te mégis mit gondoltál, ez egy ovi!" 

Mielőtt a fent elhangzott pedagógusi megnyilvánulásra kitérnék, leírom, mik a legrosszabb élményeim.

1. Jöjjön Anyuka, betört a gyerek feje!

A májusi újranyitás után talán egy vagy két héttel történt, hogy a szokásos félnégyes érkezésünkkor egy csapat kétségbeesett óvónő várt minket azzal, hogy a fiunk elesett, nem tudott felállni, zokog, hányingerre és fejfájásra panaszkodik. Csodás. Mindketten azt gondoljuk a férjemmel, hogy természetes dolog, ha a kicsikkel történik olykor baleset. Az viszont egyáltalán nem természetes, hogy arra érek be, hogy 4 óvónő jól hallhatóan a fülem hallatára próbál közös verziót egyeztetni arról, mi is történt. A gyerekem egyszer szólalt meg erről, hogy gyorsan futott, mire lehurrogták, hogy dehooogy, csak sétáltál, igaz?! Nem az a gond, ha nem látták (éppenséggel mondjuk érdekes, hogy elvileg a délutáni játékra sltáltak ki kettesével sorbarendezve, kb max. 10 gyerek, és senki nem látott semmit), a gond a hazudozás. Nem fenyegetőztünk perrel, kirúgatással, elmondtuk, hogy nem gond, csak tudnunk kellene, mi történt, mert a mentőknek nem mindegy, mit mondunk, milyen jellegű a sérülés. Ezt már sosem fogjuk megtudni, állításuk szerint lassú sétatempóban haladtak, mikor elesett: a fején és a csípőjén voltak sebek, a térdén és a tenyerén nem, ami egy elbotlásnál természetes lenne. Ez volt az első verzió. Három nap alatt oda jutottak, hogy igazából inkább nem mondanak semmit, hogy történt az eset. Szerencsére megúszta a gyerek, nem tört be a koponyája, enyhe agyrázkódásos tünetei javultak, estére haza is mehettünk. 

2. "Kujva dühös vagyok"

Nincsenek illúzióim, hogy nem fog eltanulni olyan szavakat a társaitól, amiket itthon nem hallhat. De amikor felcsendült a 3.5 éves szájából a "kujva mozdony", rákérdeztem, hogy szerinte mit jelent a szó. A válasza az volt, nem tudom, az egyik kisfiú mondja mindig, hogy kujva dühös vagyok, letépem a fejed. És verekszik is. Oké, mély levegőt veszek, csendben elmerengek azon, hogy miért kell felnőnie ilyen otthoni közegben egy gyereknek, ahol ezt kell hallania, majd elmagyarázom, hogy nem bántjuk egymást és nem csúfolódunk, nem beszélünk csúnyán a másikkal, mert bántó és rossz dolog. És itt jön a naív kérdésem: ugye megbeszéltétek az óvónénivel is ezt? Nem, sosem szólnak....Ezt azért nehezen hiszem, hogy a nyári 6fő/csoportos időszakban a folyamatos felnőtt felügyelet mellett egyszer sem hallotta senki, hogy van egy gyerek, akinek a vitakultúrája nem épp megfelelő. Pár hete érezhetően zavarta valami a fiunkat, frusztrált volt és levert. Kiderült, hogy ez a dolog piszkálja őt, szimpatikus neki ez a kisfiú, de nem tud mit kezdeni ezekkel a kirohanásokkal, agresszióval és ami a legfontosabb, az erre adott reakció hiányával.

A szülői értekezleten rákérdeztem, mire azt a választ kaptam, hogy igen, tudják ki ez a problémás gyerek, bízzak az otthoni jó példa erejében. Na meg, az én gyerekem is temperamentumos, és ebből fakadnak konfliktusok, két dudás egy csárdában tipikus esete. Aha, értem én, csak nálunk éppen az a tanítás lényege, hogy nem az agresszió a megoldás, hanem a megbeszélés, kompromisszum. Ha az óvodában nem ezt a példát látja, akkor összezavarodik, mert az otthoni világ és az óvodai világ közt túl nagy lesz az eltérés, nem tudja, minek feleljen meg. Mondhatnám stílusosan, hogy kujva dühös vagyok, mikor ennyivel elintézik a kérdést.

3. Csúfolódás

Szintén a nyári, kiscsoportos óvoda alatt került elő a csúfolódás problémája. A kisfiamat és a barátját nagyob gyerekek kipécézték maguknak és szekálták: elvették a kismotort tőlük és ducinak hívták őket. Az egy dolog, hogy nem azok, meg nem is értik ezt a szót, de tökéletesen érezték, hogy valami bántót mondtak nekik. A kisfiam szomorú volt miatta napokig, emlegette a dolgot. Ismét kérdeztem, hogy ugye megbeszélitek az oviban, hogy csúfolodni nem szabad, mert megbántod vele a másikat. A válasz sejthető. No nem baj, nem vagyok ijedős, a következő alkalommal jeleztem az óvónőnek, hogy fennáll ez a probléma. És érkezett a sablon válasz: jaj, nem is vettük észre. Gondolhattam volna, kb 20 gyerek udvari játékát 6 felnőttnek végigkísérni nem lehet. 

És elérkezünk az elmúlt hetekhez, amikor is a kisfiam viselkedésében megindult egy negatív irányú változás. Dühkitörések, növekvő agresszió, dekoncentráltság. Múlt héten többször említették, hogy rosszul viselkedett, nem fogadott szót, kifordult magából. A pénteki focin tényleg elképesztő volt nézni, hogy semmit, de tényleg semmit nem hajtott végre a feladatokból, a mélypont az volt, mikor skandálni kezdte az edzőnek, hogy kaka bácsi (igen, újabb ovis tudomány). A héten vízhiány miatt el kellett hoznom ebéd után, ekkor hangzott el a címbeli mondat. Kilépett a csoportszobából az öltözőbe az óvónő, ahol nem csak én voltam, majd közölte, hogy várjunk még, mert megy a meseolvasás. Mellékesen pedig benyögte ezt a mondatot. Maximálisan egyetértek és el is várom, hogy informáljuk egymást a gyerekről, szerintem kritikán aluli a kommunikációja az ovinak, amit megkoronáztak (hahh, de pocsék szóvicc) a vírus miatti intézkedéssel: kapuban kell leadni a gyerekeket, az óvónővel semmi kapcsolat nincs. De! Könyörgöm, ha azt látja, hogy baj van a gyerekkel, annak a közlésére szerinte ez a legjobb mód? Ebben a stílusban? Én nem a címbeli választ adtam, hanem elsírtam magam, hogy soron kívüli időpontot fogok kérni a neurológushoz, mivel a csónakfejűség állapotromlásának egyik jele is lehet, és én is érzékelem a változást, de ez az a pont, amikor inkább kérek egy konzultációt, hogy kizárjuk a legrosszabbat. Erre azonnal stílust váltott, és megkérdezte, hogy akkor lehet, hogy nem így kén kezelnie a gyereket, hanem megértőbben? Gratulálok, hogy nem először kérdez és konzultál velem, hanem prejudikál és értelmetlenül bünteti a gyereket. Az év pedagógusa díjat azt hiszem, nem neki kell odaítélni. 

Hosszan beszélgettünk a férjemmel és a szüleimmel, hogy ha a szervi okot kizárják, akkor mi lehet a viselkedésbeli változás oka. A családban nem volt haláleset, sem válás, nem költöztünk, nem született kistesó, így nem gondolom, hogy itt van az ok. Azt viszont már elképzelhetőbbnek tartom, hogy a vírus miatti stressz, ami igenis érezhető az óvodában is (megváltozott szabályok, folyosói beszélgetések, naponta változó csoportbeosztás és óvónők), valamint a fenti dolgok összeadódtak nála. Az, hogy az óvoda nem akarja vagy tudja kezelni a gyerekek közti, amúgy természetesen felmerülő konfliktusokat, na az gáz. Még nagyobb gáz, hogy azt érzem, a gyerekemet előre elkönyvelték temperamentumosnak, balhésnak, tehát ha vita van, meg se kérdezik, mi történt, hanem reflexből az én gyerekem áll büntetésben. Ezt támasztja alá egy friss eset, amit a fiam és a barátja is ugyanúgy meséltek el, függetlenül egymástól. A kisfiam nem akarta hagyni, hogy a barátja mással játsszon (ez is egy új élmény neki, hogy a barát nem azt jeletni, hogy csak ketten lehetnek jóban, illetve, hogy nem marad egyedül, ha épp a barátja mással játszik), emiatt húzni kezdte a kezét. Erre egy fiú odament és hasbaverte többször. A fiam visszaütött, megütött egy kislányt is, aki szintén ott volt. Az óvónők pedig csak az én fiamat büntették meg. Állítólag, mert nem látták, hogy a másik is verekedett. Kérdem én, nem beszélték meg a gyerekekkel, hogy mi történt? Nem magyarázták el, mit tettek rosszul? És nem mesélték el, hogy a barátságnak mi a lényege és miért nem megoldás az agresszió?? Megint annyit tudnék mondani, hogy kujva dühös vagyok. Mert ezt igenis elvárom az ovitól, akkor is, ha leterheltek, ha alulfizetettek, mert a gyerekek szellemi és szociális fejlődése múlik ezeken a dolgokon. Hiába vagyok én itthon a jó példa, ha a nap nagy részében meg ennek totál ellentmondó környezetben kell lennie a gyereknek. Arról nem beszélve, hogy egy gyereket beskatulyázni és rásütni 3 évesen a rossz és agresszív bélyeget iszonyúan mérgező. Erre nem mentség sem a fizetés, sem a fárasztó napi munka. Kujva dühös vagyok, de folytatom a szélmalomharcot. Kérek fogadóórát és beszélek a tanerővel, mert én ebben hiszek. Hogy meg kell beszélnünk a dolgokat.