Az eddigi részekben is utaltam már rá, hogy nem vagyok olyan szerencsés, hogy egy sikeres diagnózist és életmód tanácsot tudhassak magaménak. Most érzek elég bátorságot ahhoz, hogy megírjam mi az ami működik, mi az ami nem működik nálam, és miért éreztem azt, hogy kell egy újratervezés.

2016 és 2018 között a heti 5-6 edzés (napi 35 perces edzések voltak), a cukros üdítőkről és gyümölcslevekről végképp leszokás, visszafogott étrend mellett sem változott lényegében semmit a súlyom, a pajzsmirigy hormonjaim egy ideig javultak, aztán jött egy romlás, emelt adag a hormonból, újabb stabilizálódás. Pozitív változás volt, hogy a napközbeni álomkór és fáradtság elmúlt, igaz, hozzá kell tennem, hogy volt menet közben vaskúra is az étrendem része. rendszeres véradó vagyok, de néha szólnak, hogy kapnom kéne adás helyett, a hemoglobinom és a vasszintem alapján, és hát ez is okozhat ugye fáradtságot. 2018 szeptemberében derült ki az IR, akkor a diagnózis utáni napon egy éles váltással átálltam az orvos által előírt és dietetikussal finomhangolt 160 grammos étrendnek.

Lelkes voltam és ez a lelkesedés megmaradt mind a mai napig, ami az edzéseket illeti, most már keményebb és hosszabb edzésekre járok, illetve személyi edző segítségével tornázom úgy egy éve. A legrosszabb napjaimon sem érzem azt, hogy ezt be kéne fejeznem, szeretem csinálni, hiányzik, ha kimarad egy-egy hét. De azért nem tudom azt mondani, hogy amikor elgondoltam, milyen jó is lesz elkezdeni edzeni, akkor nem egy ennél izmosabb és kisebb testet képzeltem magam elé....Izmosodtam, alakultam is valamit, de a ruhaméretem nem igazán változott, azzal meg nem áltatom magam, hogy rajtam most már 50 kiló izom van, a maradék 30 meg csak víz és csont. Szóval, az edzésre azt mondhatom összességében, hogy működik, beépült a mindennapjaimba, heti 4-5 edzésem van (tiszta cardio nem igazán van, néha járok kocogni, főleg erősítés és aerobic/cardio kombinációja az, amit szeretek és szoktam csinálni), emellett a kijárási korlátozások előtt minden nap sétáltam 10-12 ezer lépésnyi távolságot is. Ez a séta kimaradt, bár heti 1-2 egészségügyi sétám megmaradt így is. 

És jöjjön a nem működik rész, az étkezés. Minden létező cikket elolvastam, voltam dietetikusi konzultáción, elég jó a szövegértésem, így nem jelentett gondot megérteni az alapelveket. Emlékszem, az egyik első ténykedésem volt egy nagyon precíz digitális konyhai mérleget venni, és írogattam minden egyes új, korábban nem ismert alapanyagnál, hogy egy evőkanál az hány gramm és akkor mennyit ehetek ebédre és mennyit vacsorára. 

A 160 gramm diéta napi 5 étkezést ír elő, meghatározva azt is, egyes étkezéseket mikor kell megejteni és mennyi CH vihető be. Én egy viszonylag változatos és közepesen kiszámítható életet élek, amibe nem olyan egyszerű beilleszteni ezeket a szabályokat. Persze, járhatnék minden nap kiskocsival, benne az előző este/éjjel főzött ételekkel, amiket viszek magammal megbeszélésre, színházba, moziba, de bevallom, én ehhez nem vagyok elég erős. Ha este 9-ig dolgoztam, nem volt mindig kedvem 3 fogásos menüsort lefőzni magamnak másnapra, ha 12-15 óra között volt megbeszélésem, nem szakíttattam félbe azért, hogy ehessek. Sokat járunk színházba, azt is ki kellett sakkozni, hogy a munka és a színház kezdete közé hogy tudom beékelni a vacsorámat, amit színház után követhetett egy kis utóvacsora. Szóval nem egyszerű ezt kivitelezni, és sajnos az sem segít, ha az ember lánya találkozna egy ismerőssel, vagy kirándulni menne, vagy utazik valahová. És nem minden boltban lehet jó alapanyagokat kapni, még Budapesten sem.

Nekem a napi 5 étkezés néha túl sok volt, a tízórai az kellett, viszont a fele lassú, fele gyors szénhidrát az nekem nem tűnt jónak, mindig farkaséhes lettem délre. De sokáig nem mertem engedni ebből az étkezés számból, meg a szénhidrát összetételekből sem, mert hát a könyvek szerint ez a jó. A túlzott maximalizmus nem mindig segítség.Nem volt a legegyszerűbb minden tiltólistás ételről lemondani, leginkább a gyümölcs korlátozások érintettek rosszul, régen minden nyáron dinnyén, cseresznyén, barackon éltem kb, most meg majdnem az összes kedvenc gyümölcsöm tiltott vagy nagyon keveset ehetek belőle. Tartottam és tartom most is a legtöbb korlátozást (nem ettem banánt sem 2018 óta), de rájöttem, nem tesz jót lelkileg ez a sóvárgás. Illetve az elején, ha egy fél almával többet ettem, akkor már iszonyú bűntudatom volt, dinnyét nem ettem, szőlőt sem, egy szemet sem. 

A sok számolgatás, akkurátus méregetés, lemondás viszont nem hozta meg a várva várt sikert. A környezetem már mondogatta, hogy szerintük azért nem kéne ennyire görcsösen ragaszkodni minden szabályhoz betű szerint, de bennem az a félelem volt (még most is belém szokott hasítani), hogyha egy betűtől is eltérek, akkor még rosszabbul fogok kinézni és annál még a stagnálás is jobb. De aztán jött stagnálás helyett gyarapodás is, igencsak rövid idő alatt szemmel látható, úgy, hogy az étrend és a mozgás nem változott. Az orvosok letudták azzal, hogy vagy egy másik szakterülethez küldtek (ahol néztek értetlenül, hogy miért ide jöttem, ahonnan küldtek, ott kéne ezzel foglalkozni), vagy közölték, hogy biztosan nem tartom be a szabályokat és egyébként is felezzem meg az adagokat és kész. Nem gondolom, hogy sokat ettem volna, amikor a kalóriákat is elkezdtem számolni, volt. hogy egy nap 900 kalória jött ki, és azt éreztem néha, az agyam nem fog olyan jól.

Szépen lassan fogalmazódott meg bennem 1,5 év után, hogy valami lehet a háttérben, akár lelki, akár fizikai gát, amit nem vesznek észre, és nem is akarnak nagyon kutakodni utána, én meg egyre rosszabbul érzem magam. Tehetetlennek egyrészt, mert nem sikerül fogynom, közben azt látom magam körül, hogy az enyémnél kevésbé szigorú étrendek is működőképesek másoknak. Másrészt elszomorító néha, hogy mennyire nem érdekli az orvosokat egy-egy előttük ülő páciens és az, hogy az illető egy érző lény, nem valami hazudozós kretén, aki biztosan nem figyelt eléggé. 

A karantén és a bezártság is hozzásegített az elengedéshez, igaz, már februárban elkezdtem egy kicsit magamra szabni az életmód tanácsokat. Ha elég egy nap a 4 evés, akkor nem eszem többet, tízóraira igenis csak lassú szénhidrátot eszem, ha éhes vagyok, így kibírom simán a következő 4 órát. Addig még nem merészkedtem, hogy dinnyét egyek, de ha egy szem eper maradna a mérés után az uzsonnából, akkor azt az egy szemet már bűntudat nélkül megeszem. A sport maradt, az alap, de az étkezéseknél nem mérek már miligrammra minden alapanyagot, igaz, tartom az összetevőkre vonatkozó korlátozásokat. Május elején (márciustól a napi séta hiánya és egy 2 hét teljesen elszabadult evészet mellett) ott tartok most, hogy bár kevesebb nem vagyok súlyra, de sokkal kevesebb bennem az étkezés és az IR miatt a feszültség, szorongás. Nem akarok feladni mindent, amit az IR étrendről, szabályokról tanultam, de nem akarom azt a régi görcsöt sem érezni, a főzést és az ételeket újra szeretni és élvezni akarom. Majd meglátjuk, merre visz ez az újratervezett út, nemsokára időszerű lesz a kontrollom.

A személyes, laikus véleményem egyébként az, hogy a stressz nálam nagyon erősen befolyásolja az eredményeimet az IR-ben is, a pajzsmirigy alulműködésben is,