Ez a mondat a 3 éves és 3 hónapos nagyfiam szájából hangzott el a krantén 3. hetében. Nagyon szürreális a home office szó egy ilyen kisember szájából, persze logikus, hogy megtanulta, mivel sokat használjuk ezt a kifejezést. Arról sok meme, meg vicces és kevésbé vicces cikk születik, hogy vajon mi lesz velünk a bezártság alatt, de érzésem szerint kevesebbet foglalkozunk a gyerekek lelkével. A kisebbik fiunk szerintem nem bánkódik az új helyzetek miatt, mivel ő még keveset volt közösségben, meg kevésbé társaságkedvelő személyiség, mint a bátyja. A nagyfiunk viszont tipikusan az a gyerek, akinek lételeme a játszóterezés, a bandázás, nagyon szerette a baba-mama klubbot, és az óvodát is (már azt a nettó 7,5 hetet). Az első két hétben nem volt semmi változás a viselkedésében, szerintem ez annak tudható be, hogy korábban két betegség miatt is itthon volt ennyiszer. A férjem is járt még az elején ugyanúgy dolgozni, szóval nem sok változás volt még akkor. Kérdezte, miért nem megyünk oviba, de elfogadta a választ. Azon is átlendült, hogy a nagyszüleivel nem találkozhat, csak messziről beszélgethetnek. De aztán a 2. hét után leesett neki a tantusz, hogy ez most valami más, mint eddig. Hogy most sincs még ovi, hogy nem lehet játszani másokkal, sőt a kertkapuig tart most a világ. Minden nap tartom a napirendet hétköznapokon. Reggeli után fogmosás, felöltözés és beindul az "ovi". Elmondom, milyen témát, feladatot küldtek nekünk az óvónénik (tényleg kapunk tőlük segítséget emailben). Az elején lelkesen csinálta, de aztán fáradtabb, nyűgösebb napján közölte velem, hogy ez itt nem az ovi, nem hajlandó csinálni azt, amit kérek. Igaza van. Ez nem óvoda, itt Anya van, meg a tesó van, nincsenek ott a többiek, nincs ott az a rutin, amit az ovi ad. Kitartok továbbra is emellett a rendszer mellett, mert nem szeretném, hogy teljesen olyan legyen itthon, mintha nem tartana még az óvodai időszak. Nyilván nem olyan időtartamban vannak a foglalkozások, mintha tényleg járna, de ezt a keretet meg akarom tartani. Bízom benne, hogy ez valamelyest segít neki feldolgozni a helyzetet.

A másik nehézség az volt, hogy megszokják, attól ,hogy Apa itthon van, még dolgozik. Így a szoba, ahol a gépe van, napközben munkahely, nem játszóház. És nem lehet berontani akármikor. Azért így is megjelenik alkalmanként a műalkotásaival, amit szépen elhelyeznek az íróasztal fölött, hogy jobban menjen a munka. 

Azt is megszokták már, hogy ha be kell mennie az irodába Apának, akkor a hazaérés után bizony rituálé van. Nem megyünk közel Apához, nem ülünk be az autóba. Megvárjuk míg lefürdik, kimossa a ruháit, és csak aztán érkezik meg ténylegesen. 

Nem tudom, vajon mit foghat fel a járványból (azt mondjuk neki, hogy van egy csúnya vírus, amitől nagyon betegek lesznek az emberek, így inkább mindenki otthon marad), és hogy milyen nyomokat hagy ez az időszak a lelkében. Rajtakapom sokszor, hogy ténfereg. Nem akar bevonódni semmilyen játékba, csak köröz lassan a motorjával, és gondterhelten néz. Borzasztóan sajnálom ilyenkor, és tépelődöm, mivel tudnék segíteni neki. 

Bízom benne, hogy a napirend, a sok beszélgetés és közös játék segít neki, és túl tud majd lépni ezeken a heteken/hónapokon.