Az első fiunk nem volt beteges, a 9 hónapos korában lezajlott műtét volt a legnagyobb egészségügyi esemény az életében. Az oltások sem viselték meg, kivéve a 15 hónaposat. Így az orvosi látogatások kimerültek a kötelező oltásos körökben, illetve a műtét miatti röntgen-beutalók kérésében. Aztán érkezett a második gyerkőc, aki már egészen más eset. Nyilván befolyásolja a dolgot, hogy a nagyobb tesó mellett nem tudtunk annyira burokban maradni, hiába minimalizáltuk a kezdeti időkben a társaságba járást, mégis hazahozott egy remek rsv fertőzést, amit nem egészen 8 hetesen elkapott a kicsi. Innentől sajnos beindult az asztma-vonat, minden felsőlégúti nyavalya fulladásba megy át nála. Emiatt sokkal sűrűbben találkozunk a gyerekorvosunkkal. Alapvetően egy kedves, idős néni, aki nyugdíj mellett folytatja a praxisát, a legtöbb dolgot a gyógyszeradagolásról és oltásokról az asszisztense súgja neki. Volt viszont pár elképesztő beszólása és tanácsa, amik után komolyan elgondolkodtam a váltáson, annyira szakmaiatlan és blőd megjegyzések voltak.

1. Biztos nem lesz baja a kicsinek, mert anyatejes

Ezért a kijelentésért kinyílik a bicska a zsebemben. 7 héttel a második szülésem után az akkor 2 éves nagyfiunk elkapott egy makacs náthás-köhögős, lázzal járó betegséget. Levittem a dokihoz, direkt rákérdeztem arra is, mi a helyzet, ha elkapja a kicsi. Ugyanis 8 hetesnél fiatalabb csecsemőnél kb. semmilyen gyógyszer nem adható, és nincs tapasztalatom ilyen kicsi gyerek betegápolásában. A helyzetet tetézte, hogy dece,ber 30-a volt, ünnepek előtt i időszak, amikor január 2-áig a fű se nő. Erre a felvetésemre kaptam a  jaj, semmi baja nem lesz annak a gyereknek, mert anyatejes. Én tudom, és értem, hogy az anyatej egy csodás dolog, ami rengeteg dologtól megvéd egy csecsemőt, de nem csodaszer és varázsital. Konkrétan semmilyen értelmes tanácsot nem kaptam arra az esetre, ha mégis beüt a krach. És beütött. Az már egy külön kérdés, hogy rsv járványkor miért nem csinálnak gyorstesztet, mert ez a rohadék vírus a csecsemőkre igen veszélyes. Természetesen január 1-jére lebetegedett a kicsi, a kórházas canossa-járásunkról már írtam posztot. Azóta se tudtam teljesen feldolgozni ezt az időszakot, borzalmas volt. Kicsivel több odafigyeléssel talán hamarabb léphettünk volna, kaphattunk volna gyógyszert otthonra, vagy beutalót a kórházba, hogy ne ezzel kelljen bajlódnunk a fulladó 8 hetessel.

2. Őrizzék meg a gyereket ilyen egészségesnek!

Volt sok alkalom, amikor megúsztuk az asztmás rohammal a kórházat, és az otthoni gyógyszerezés is elegendő volt a gyógyuláshoz. Mondjuk egy évig az első rohamot követően én mondtam az orvosunknak, hogy milyen gyógyszereket kapott a kórházban a kicsi, és hogy próbáljuk akkor meg ezeket otthon. Ő automatikusan küldött volna minket a SOTE-ra, megjegyzem, értelmetlenül. Az egyik ilyen szerencsés felépülés után kaptam meg ezt a megjegyzést,Azon túl, hogy teljesen ostoba megjegyzés, hiszen mindent megteszünk azért, hogy minimalizáljuk a betegségeket (ami egy vírusnál a kézmosás, na meg a szükségtelen tömegbe járás elkerülése, más gyógymód nincs), hihetetlen otromba is. Mintha én direkt örülnék, ha beteg a gyerekem. Hiszen nincs is jobb program, mintha nézzük a kórház rothadó falai közt az oxigénra kötött gyerekünket. Azért gőzöltem be ezen a mondaton, mert marhára nem neki köszönhettük azt se, hogy leküzdöttük otthon a fulladást. Állandóan elfelejtette a hörgőtágító adagolását, mindig nekem kellett mondani, hogy szerintem mennyi lenne a jó. Ezek után maximum annyit mondhatna, hogy köszönjük anyuka, hogy legalább maga figyelt a kórházban, és így elkerültük a szükségtelen kórházi befekvést.

3. Szeparálja el a beteg gyereket a családtól!

Ez egy egészen friss élmény. A nagy január óta óvodás, ahol 6 hétig elkerültük a megbetegedéseket, de februárban jött egy 2 hetes kimaradás. Aztán 3 nap ovi után újabb vírussal tért haza. Mivel fájlalta a hasát, hátát, és hurutosan köhögött, levittem, hogy hallgassa meg a tüdejét. Ekkor kaptuk ezt a korszakalkotó tanácsot, hogy szeparáljuk el a másik gyerektől. Mondtam, hogy remek ötlet, mégis hogyan képzeli ezt egy 3 éves és egy 15 hónapos gyerek esetén? Hát, ott vannak a nagyszülők...mondtam, hogy igen, közel laknak és dolgoznak. Mint ahogy a férjem is. Hát akkor vegyenek ki szabadságot. Mondtam, hogy egy átlag embernek összesen van 21-25 nap szabadsága egy évre, mi meg februárban alaphangon 4 hetet leszünk itthon a nagyobbik fiunk betegségei miatt. Ami azt jelenti, hogy az éves keretet márciusra kimerítették volna a dolgozó családtagok. Erre semmi értelmeset nem tudott mondani, csak azt, hogy márpedig el kéne szeparálni. Nonszensz. Az meg már egy mellékes kérdés, hogy a kicsi immunrendszerének is meg kell tanulnia leküzdeni ezeket a vírusokat. De komolyan nem értem, hogy gyerekekkel foglalkozó orvosként hogyan lehet ilyen teljesen életszerűtlen és teljesíthetetlen tanácsot adni. 

Néha azért rossz belegondolnom, hogy ilyen emberek kezébe adom a gyerekeim egészségét, de mást nem tehetek. Nagyon kevés orvos van itt, mindenki leterhelt, átjárás a körzetek közt nem nagyon van. Így maradnak a beszólások és az, hogy legalább én kövessem a friss orvosi ajánlásokat.